Hajókirándulás Pagon

Horvátország, Pag szigete, huszan gurultunk le az Adriára. Ötödik nap, gyönyörű időt ígér a meteorológia, mindenképpen hajózni akarunk. Vagy minket visznek hajóval, vagy mi viszünk hajót, mindegy, csak a tengeren ringjunk. Végigjárjuk a marinát, városi kikötőt, sehol egy épkézláb bérelhető flotta, ami képes húsz embert egyszerre szállítani.

Visszacsorgunk Pagra, ott áll egy nagyhajó, a hirdetése ígér fűt-fát és delfineket. Odasettenkedünk, nézelődünk és máris ugrik a kávéház teraszáról a kislány, mit szeretnénk, minden is van.

Mindent is akarunk, de csakis akciósan, mivel mi egymagunk megtöltjük a hajó egynegyedét. Lefaragunk tíz százalékot az árból, főleg, hogy delfineket az idén még senki sem látott.

Másnap reggel befizetjük az előleget készpénzben, a maradékot a hajózás napján utalhatjuk.

Végre itt a kedd, reggel betódulunk a városi térre, már gyülekeznek mások is a hajókirándulásra. Veszem elő a kártyát, fizetném a maradékot, hárít a kapitány, csakis kp-ban fizethetek. Bakker, a nejed tegnap egészen mást mondott. Összekaparjuk a pénzt, kifizetjük, kapaszkodunk fel a pallón.

Dudál a hajókürt, a fiatal csinos matrózok elengedik a köteleket, elindulunk.

A hangosból lágy horvát dallam szól, osztják az üdítőket szendvicseket, a sirályok egyből körülvesznek minket.

Felhajózunk Casca-ig, isszuk a töménytelen pálinkát, fordulás vissza. Első megállónk egy kis porfészek, Metajna. Fürdés, kávézás, csetreszvásárlás az egy szem kikötői bazárban, majd fel a hajóra, jön az ebéd.

A hal isteni, hatalmas, esszük kétpofára, közben rakják ki az asztalokhoz a borosüvegeket. A személyzet sem veti meg az italt, mindenki mindekit nagyon szeret.

A sirályok teljes extázisban, annyian, hogy eltakarják az eget. Repülnek a halfejek, halcsontvázak a tengerbe, a madarak százával vetődnek, zuhannak utána, az ügyesebbje a levegőben kapja el. A kapitány próbálja megállítani az őrületet, mondván megbüntetik ezért, de senki nem hallgat rá, élvezzük a műsort.

Második megálló Beritnica strand, híres a marsbéli tájáról, a hegytetőről tengerbe zuhant hatalmas szikláiról.

Itt csak fürdés a program, mi a futottak még kategória a hajó faráról csusszanunk be a vízbe, a bátrabja ugrik. Vízből csodáljuk a bátorságukat, elismerő kiáltásokkal bátorítjuk, hogy minél magasabbról ugorjanak, nevetünk a mázsa felettiek szaltóin, becsapódásain.

Harmadik megállónk Spilja Gace, egy barlang a tengerben.

Nem mindenki vállalkozik a barlangmászásra, tőlünk is csak hatan csobbanunk be és úszunk a bejárathoz. A hajó legénységéből ketten beöltöznek neoprénbe, ők segítenek a mászásban.

Libasorban kapaszkodunk fel, a bejárat még szélesnek mondható. Egy hasadék alján küszködjük magunkat előre, a mélyre zuhant szikladarabokon mászunk fel, le.

Néha a víz annyira mély, hogy nem ér le a lábam, pár méterrel arrébb már másfél méterrel a víz felett kapaszkodom, tartom magam kézzel - lábbal a hasadék oldalán. Egyre jobban szűkűl, már csak oldalazva férek el, kézzel keresem a kiugrókat, lábbal lapátolok, hogy ne süllyedjek el. Forduló és ott a vége.

Két lehetőség van. A kijáratot elzáró sziklát alulról víz alatt átúszva, vagy a sziklára felkapaszkodva, onnan leugorva küzdöm le. Mindenki az utóbbit választja, én is nekigyürkőzöm, hogy valahogy feljussak a mélyvízből a sziklára. Taposom a vizet, fogalmam sincs, hogy a fenekemet hogyan emelem ki annyira, hogy a sziklát már elérjem és feljussak rá. Kriszta mögöttem jön, meglódít, fent vagyok, beszorulok.

A szikla mögött vár az egyik hajós fiú, úgy látszik ez a pont a gyenge láncszem, itt segíteni kell mindenkinek. Mutogat hova lépjek, hogyan szabadítsam ki magam, nyújtja a kezét, elkapom. Átránt, kint vagyok a barlangból, úszás vissza a hajóhoz.

Folyamatosan hordják ki az italokat, mindenki erősen jókedvű, a hangosból felcsendülnek a hatvanas évek örökzöldjei. A táncparkett gyorsan megtelik, a hajó minden szintjén ropják. A refréneket az összes náció együtt üvölti.

Észre sem vesszük és a hajó Pag kikötőjéhez símul....