Ahol a ló terem, Lipica

Újdonsült lovasnebulóként kötelességemnek éreztem, hogy, betérjünk Lipicára, megcsodálni a Lipicai lovakat. A szlovéniai, már megszokott jó út és folyamatos jelzőtáblák irányítása mellett értük el a lovasközpontot.

11 eurós belépőjegyhez ígértek több nyelvű idegenvezetést. A déli induláshoz kicsit várnunk kellett, letelepedtünk egy fa árnyékába. A tömeg szállingózott és szétoszlott az öt különböző nyelvű indulóponton.

Pont 12-kor megjelent két hölgy és közölték, hogy csak szlovén és angol nyelvű a túra. Gyors helycserék és fél perc alatt felállt a szlovén vezetésű 3 tagú és az angol nyelvű kb. 50 fős túracsoport.
Először azoknál a kancáknál álltunk meg, amelyek vagy vemhesek voltak, vagy már szoptattak. A kis csikók bátran dugták orrukat a tenyerünkbe, követelve a nasit. Mindegyik csikó sötét színű, a homlokukra pöttyentve egy fehér paca.

Ezután az istállót látogattuk meg, egyik szárnyában a kancákkal, másikban a ménekkel. Ragyogó tisztaság mindenütt, a légyhiányról több fecskecsalád gondoskodott. Az állásokban elhelyezett névtáblákon visszaköszöntek a már Szilvásváradról ismert tenyésztési vonalak nevei.
Sajnos a kápolna nem volt látogatható, viszont cserébe jól felszerelt múzeumba kalauzoltak. Itt a lipicai lovat minden oldaláról megismertük. Egy szoba volt rendelve a biológiai, egy a művészi oldalnak. Az idegenvezető hölgy jelezte, hogy a festmények mind másolatok. Megmosolyogtuk a finom célzást.

 Lovasoknak külön tárló, ahol egy műanyag lipicai lóra lehetett felkapaszkodni és a mögötte lévő tükörre rajzolt sziluett segített a helyes ülőtartás beállításában. Végre elegánsan ültem meg a lovat. Gombnyomásra a tavaszi Bóra áramlat süvített végig a termen, megforgatva a mozgófilm ősét, amelybe bekukucskálva természetesen ügető lovast láttunk. A történelmi tárlóban többek között a szilvásváradi ág is fel volt tüntetve.
Egy teljes fal a spanyol lovasiskolának, ahol a formációk nevét próbáltuk kimondani.

Ferenc József istállója a lovak öt csillagos szállodája. Itt a fedezőmének élik luxus életüket, és csak egyetlen egy dolguk van.

A nagy hőség miatt a park teljes lóállománya behúzódott távol a fák árnyékába. A turisták miatt az istállókban tartott lovakon kívül nem láttunk sehol lovakat. Egyetlen négylovas kocsi mozgott a lovarda területén, ügyes kocsisa (természetesen nő volt), helyben megfordította a kocsit. A bátrabbak jelentkeztek kocsikázásra.

 Az út végére kiderült, hogy a csoport mindegyik tagja valamilyen formában kötődött a lovakhoz, felkészültek voltak és az idegenvezető hölgy már csak kevés újdonsággal tudott szolgálni.

Az ajándékboltban a hűtőmágnes választék gyenge volt, a kávé viszont életeket mentett meg. Sajnálatos, hogy a múzeumban magyar nyelven nincs információ, bár az is igaz, hogy Szilvásváradon, sem az istállóban, sem a kocsimúzeumban nem találkoztunk szlovén feliratokkal.

Legjobbkor született,



És gyönyörű lett

Tudtad-e?
A legelső riport fogathajtó versenyről Homérosz Íliászának XXIII fejezetében olvasható.


"Mondta; s a Tűdeidész nagyon is közelükbe iramlott,
marjukon ütve az ostorral lovait szakadatlan:
ágaskodtak azok, s úgy száguldottak a pályán:
és a kocsist a fövenyszemcsék szakadatlan ütötték.
Míg az a harciszekér ónnal s kirakottan arannyal
gyors paripák nyomain szökkent, és mély nyoma nem lett
száguldó kerekének utána a könnyü homokban:
annyira gyorsan szállt Diomédész két paripája.
Végül a kör közepébe megállt, szakadott a veríték
ménjeiről, a sörényükről, le a földre szügyükről.
Ő maga földre szökellt tündöklő szép szekeréről,
járomhoz támasztva az ostort; nem maradott rest
most az erős Szthenelosz, sietett átvenni a díjat:
és hazaküldte a hőslelkű társakkal az asszonyt
és a füles kancsót; maga meg kifogott a szekérből."