Magasan járunk Norvégiában, jóval az északi sarkkör fölött, az időjárás mégsem ezt mutatja. Délben huszonöt fokra felkúszik a hőmérő. Norvégok komolyan foglalkoznak a klímaváltozással, elsősorban a jövő generációt nevelik a bolygó védelmére. Mindenütt ügyes eszközökkel oktatják, mutatják be a gyerekeknek, hogyan kell tudatosan óvni a környezetet.
Altában kíváncsiak vagyunk a hatezer éves sziklarajzokra, nyitás után bejáratnál vagyunk. Belépőjegyhez kis ragacsot kapunk, nyomjuk a ruhánkra, úgy, hogy lássa az ellenőr.
A sziklarajzok a tengerparton nagyobb területen helyezkednek el, a térkép szerint két csoportra osztották őket.
Első az, ahol a rajzokat átkenték piros festékkel, hogy jobban tudják szemléltetni a gránitsziklákon.
Második csoport, ahol meggondolták magukat és hagyták a rajzokat eredeti formájukban, itt nehezebben fedezhetők fel a faragások. A jegyhez kapott leírás szerint haladunk, elhisszük, hogy a sziklába táncoló ember csoportot faragtak, mellette dobot verő hajós irányítja a csónakot. A vadászokat felismerjük, a kezükben lévő nyíl és a vergődő szarvas rajza egyértelmű, a halászok is jól megkülönböztethetők, kezükben a kidobott hálóval. A vonatsínekről kiderül, hogy kerítés, tehát foglalkoztak már állattenyésztéssel is.
Két órás séta után az érkező zápor zavar be bennünket a múzeumba.
Innen irány Nordkapp, Európa legészakibb pontja.
Hosszas kietlen fennsíkon küszködi magát az autó, a látvány visszafelé egyre szebb, ahogy a fordulókban visszatekintünk az alattunk elterülő tájra. A szél is felerősödik, de még tartja magát a nap. Délután gurulunk be Nordkapp bejáratához, ahol a portás néni legombol rólunk fejenként kétszáznegyven koronát.
Ezért jár huszonnégy óra a területen, délelőtt tizenegy órától éjjel egyig benn lehetünk az épületben, és fűtenek! Megkapjuk az elengedhetetlen ragacsot a ruhánkra.
Facebookon egy lakóautós csoportban folyamatosan írtam az útvonalunkat, ahol az egyik tag megjegyezte, gondoljak arra, ha majd ott nézelődök a Nordkapp csúcsán, én leszek az a magyar, aki most Európa legészakibb részén áll. Ez eszembe sem jutott idáig, de nagyon megragadott a gondolat.
Begurulunk a parkolóba és a nemes érzelmektől fűtötten, mármint, hogy most én leszek az egyetlen magyar, aki mindjárt a vég korlátjánál fog állni, indulok előre Európa legszéléhez. Fúj a szél, kapucni fel, előre dőlve csak csak eljutok a jelzéshez.
Amióta elindultunk, végig az úton sehol egy magyar! Hát hol a jó égben akadjunk össze az elsővel?
A motoros egy lány, Monca, próbál szelfizni. Vidám, közvetlen, pillanatok alatt ezer közös témánk van, elmeséli az összes kalandját, ami mint Európában egyedül utazó lánynak akad bőven. Gyorsan pólóra vetkőzik, csináljunk róla így egy képet, mert ezt otthon megígérte.
Beindul a szokásos eső, ami most nem kellemes, mert a szél már megtépázott minket, besétálunk az épületbe. Moziteremben folyamatosan vetítik a Norvégiával kapcsolatos természetfilmeket. Egyik az északifényt mutatja be tudományosan. Panoráma vetítés, csodás képekkel, élvezzük, ha már nekünk ez kimarad élőben.
Következő szinten kis múzeum, minden történelmi esemény, ami Nordkappal kapcsolatos, leírva, fotóval, makettel megjelenítve felsorolva az összes híresebb látogató, akit valaha idefújt az északi szél.
Falon Olaus Magnus 1539-ben készített Carta Marinája, Észak-Európa első ismert térképe, amin a vadállatok és halak képeit aszerint rajzolta, hogy az akkori tengerészek milyen rettenetes szörnyekként írták le neki az állatokat.
Mellette az étterem, ahova be sem nézünk, mert úgy is minek, szemben vele a hatalmas ajándékbolt. Nagyon jó a hűtőmágnes felhozatal, találok megfelelőt.
Mennénk ki az autóhoz, de nem tudunk, a vihar olyan erővel tombol, hogy a bejárati ajtó előtt lévő nyitott fedett részről visszafúj. Bakker, ezt a magyar lányt, Moncát éjjel egykor kirúgják innen. Sátrat nem tud állítani, sehol semmi fedett hely.
Nem akar jönni, éjjel egyre ígéri a meteorológia, hogy elmegy a vihar, indul tovább.
Cserélünk telefonszámot, ha mégis meggondolja magát. Párom kitör a parkolóba, mint Zrínyi, közelebb hozza az autót, én is betámolygok.
Dupla paplan alatt úgy alszunk el, hogy többször azt érzem, a vihar megemeli, rázza a lakóautót, az eső rémes hangerővel veri a tetőt.
Reggel ötkor párom ébreszt.
- Öltözz gyorsan, elment a vihar, mindenki a napfelkeltét fotózza.
Ugrom ki, kapom a ruháimat. Kék az ég, semmi szél, a tenger csendes, a laposan kúszó nap a végtelenben elterülő teljes víz felszínt beragyogja. Gyönyörű!
Most látjuk, hogy a Nordkapp közelében több szobor, emlékmű is van, csak azt a tegnapi ködös esős időben nem figyeltük. Mindent újra fotózunk végre napfénnyel a háttérben.
Reggeli után összeszedjük magunkat, Finnország a következő cél, meglátogatjuk az Öreg kaporszakállút Rovaniemiben.
Útközben egy alagút előtt az úton belebotlunk egy rénszarvas csoportba, akik a szembejövő forgalom miatt nem tudják folytatni útjukat. Remek fotók és videók készülnek, régóta vártuk, hogy találkozzunk velük.
Moncával délután beszélünk telefonon, éjjel egykor tényleg elindult a motorjával, már közeledik a Lofoten szigetekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése