2013. november 16., szombat

Őrség, élet a jurtában.

Andalúz kanca csikajával
Előzmény itt.

Lovaglás az Alpokalján, Őrségben andalúz lovakon, ezt már otthon elterveztük. Akár be is vallhatom, az egész kirándulás erre volt felépítve. 
Laci a vendéglátónk igyekezett lebeszélni minket de ha akarjuk elkísér. Nagyon nem fűlt a foga hozzá. Amíg el nem indultunk, nem értettük miért hirdeti a neten, ha nem szívesen vállalja.
Annak ellenére, hogy andalúz lovakból volt hatalmas a kínálat, László két kisbérit választott nekünk, pedig nagyon készültem azokra a fotókra, ahol ragyogó fehér sörényű, büszke ló tetején parádézok. Ő magának persze andalúzt nyergelt. Ennek a lónak volt egy vidám kis csikaja, aki nem tágított az anyja mellől. Laci magyarázta, hogy a kiscsikós kanca lovaglásához nagyobb tudás szükségeltetik. Kifordultunk a kapun és egyből  fény derült Laci húzódozására. 





Lovas tudománya pontosan megegyezett az enyémmel, neki csak annyi volt az előnye, hogy tudta merre megyünk. Amikor a csikó és az anyja legelni akart lemaradtak, ha az út másik oldalán növő fű édesebbnek tűnt, felzárkóztak. Ha a csikó az országút közepén óhajtott menni, akkor ott is ment, a felgyülemlett autós sor tehetett egy szívességet. 






Laci kutyája Bora is csatlakozott hozzánk.
Párom átvette kis csapatunk vezetését, Kercaszomort elhagyva, erdőbe térve a „Fürge cselle” tanösvényt követtünk. Laci panaszolta, hogy annyira védve van a természet, hogy a saját erdejéből még a kidőlt fát sem távolíthatja el engedély nélkül, sőt meg sem mozdíthatja. Előbb meg kell vizsgáltatnia, hogy alatta nem fészkel-e egy horribilis eszmei értéket képviselő hangyaboly vagy valamilyen bogár, ami éppen erősen védett. A kaszálót vághatja, de sávokban meg kell hagyni a magas füvet, mert abban pedig egy helyi lepkefaj lelt otthonra. A nyomorult! Pont itt petézett le! Itt az Őrségben található az ország legnagyobb lepkefaunája, ami minden évben ide vonzza messze földről a tudósokat.

A szlovén határig vitt az út. Még felfedezhető az a széles homoksáv, ami a két ország között húzódott, nagy részét már benőtte a gaz. Kezdett szemerkélni az eső, a Kerca patakon átgázolva visszafordultunk. Bora kutya felhajtott egy őzet, lelkesen kergette egy darabig, majd odahagyva csatlakozott hozzánk. 
A zivatarfelhők a fejünk fölé értek, leszakadt az ég. Nyakunkat behúzva, mert persze az esőkabát a bőröndben pihent, ügetésbe csaptunk. A lovak maguktól fordultak be a kapun, gyorsan leszerszámoztuk őket, futottunk be átöltözni. A megrendelt két órás lovaglásnak csak a felét jártunk le.



Laci lovaglás közben mesélt egy, a patak túloldalán élő fura családról, akik jurtában élnek. Amint elállt az eső, nekivágtunk, hogy felderítsük, kik ők.

Széles susnyáson verekedtük át magunkat, patakon átgázolva, távolabb az erdő szélén állt a tanya. A patak innenső oldalán húsz kecske mazsolázott a lehullott almák között, csörtetésünkre körbe vettek, bökdöstek a szarvukkal fültővakargatást követelve. A víz felett deszkapalló, rajta keresztben felállított léc, hogy a kecskék ne jussanak át.
Párom átkiabált, a jurtából kikukucskált egy férfi, rögtön be is invitált. Gyors bemutatkozás, István volt az egyik lakó.  




A jurta kívülről, nem volt bizalomgerjesztő, ide-oda dülöngélő toldott-foldott tákolmánynak tűnt, de a belseje hatalmas buli. 8 méter átmérőjű kőr, a fal mellett végig házilag készített bútorok, középen egy halkan duruzsoló sparhelt. Annak ellenére, hogy az ajtó folyamatosan tárva nyitva, benn kellemes meleg. István párja Anikó, ölében a tíz hónapos Nimróddal, így hárman élnek együtt. Iskolaszünet révén, István előző házasságából született nagylánya is ott volt, őt nem érintette meg a nomád élet, mobilján bőszen facebookozott.

Ágyneműtartós heverő



Anikó volt a közlékenyebb, megkínált a tányérra szeletelt házi sajtjából, nem titkolt szándékkal, hogy vásárlás nélkül innen el nem megyünk. Kőrbe ültünk, rágcsáltunk, és ő mesélt. 

Négy éve olvastak a Vas Népében egy magyar faluról, Visnyeszéplakról, ahol a lakók teljesen önellátók. Elmentek, körülnéztek, beleszerettek. Motorra pattantak, hogy keressenek egy olyan helyet, ahol ők is megvalósíthatják az álmukat. Itt Kercán találtak földet, amit kibéreltek. Felállítottak egy sátrat, és elindult az építkezés.


Kézi gyártású étkezőgarnitúra
Először apácarács szerkezettel, kőrbe felállították a „keregét”, az oldalfalat. Középmagasságban a „lélekkötéllel” húzatták meg, hogy állva maradjon. A jurta közepén felállították a két „istenfát”, amire rákerült a „korona”.
Ezek tartják a kézzel kifaragott tető rudakat. A koronára borított „tündök”, az egyetlen fényforrás az ajtón kívül, a kályha füstje is itt távozik.
Többszáz talicska földdel megemelték a talajt, vastag sóderréteggel borították, erre jött a szőnyeg.
Négy hónapi munka után négy kecskével, Anikó a hóna alatt a nagymamájától örökölt 1928-as kiadású háztartási könyvével beköltöztek és elkezdték nomád életüket. A jurtának van postai címe, ami a személyigazolványukban is benn van.

Kimentünk a kiskertbe, ahol mindent megtermelnek, a húst a tyúkok, kacsák, nyulak adják, tejet a tehénke és a kecskék. Vízért lovas kocsival járnak a közeli forráshoz. Anikó megtanult hamuból lúgot, a kecske faggyújából szappant főzni, jó időben a patakban fürdenek, mosnak. Egy kis luxust azért csak becsempésztek, a jurta hátuljában földbe ásva ott volt egy fürdőkád a téli zordabb napokra. Villany hiányában napfelkeltétől napnyugtáig zajlik az élet, ha nagyon muszáj, gyertya adja a világosságot.
A falu számára megmaradtak idegeneknek. Először csodabogárnak nézték őket: dologtalanok, gyüttmentek volt a nevük. Ez később gyüttmaradtakra változott. Elfogadták őket és mára már a sajtjukat is megszerették. A jurta ajtaján se zár, se lakat, állandóan nyitva, mégsem akart még senki hívatlanul belépni. 

Nimród játékai a konyhafelszerelések. Csúszott mászott a szőnyegen, néha visszakapaszkodott az anyjához szopni. Anikó álma az volt, hogy a jurtában szüli meg a gyermekét, de a szülész olyan áron ment volna ki, amitől nem kaptak levegőt. Szülés után öt nappal a tél közepén hozták haza a fiúkat. A gondozónő hat hétig kijárt, gyanakodva figyelte a csecsemő ellátását, de mivel nem talált rajtuk fogást, nem ment többet. Később már csak azért sem, mert a lehullott félméteres hó hetekre elzárta a jurtát a külvilágtól.
Megint rázendített az eső, a vízcseppek halk kopogása a tetőn úgy hatott, mintha dob belsejében ülnénk.

Alkonyodott, az állatokat még meg kellett etetniük, a lovaskocsi is készen állt, hogy a nagylányt visszarepítse a civilizációba. Választottunk egy fokhagymás sajtot, szedelőzködtünk.

Nagyon szép, meg érdekes, meg izgalmas ez az egész nomád élet, de nincs az az Isten, hogy egy hétnél tovább ezt elviseljem. Az, hogy én egy tojásrántottás, tejeskávés reggelihez úgy jussak hozzá, hogy a fagyos reggeli hidegben elkapok egy kecskét, megfejem, aztán tyúkokat hessegetek a fészekről pár tojás reményében, majd begyűjtöm a gyújtóst az erdőről. Ja, és a serpenyőt is a jéghideg patakban kell kisikálnom. Talán valamikor délre el is készülök a reggelivel. El kell ismernem, hogy egyikőjük sem volt kövér és azt hiszem meg is fejtettem ennek titkát. 

Másnap véget ért az őrségi kiruccanásunk, Laci a végelszámolásnál két órás lovaglást számolt el, ezt nem az előnyére nyugtáztuk. Jó, azért Lacit nem szeretném letenni, mert azt el kell ismernem a tisztaság tökéletes volt, a kis ház felújított, minden kényelemmel ellátva, csak valahogy jól esett volna a korrekt elszámolás.

Három nap alatt tökéletesen feltöltődtünk, hazafelé megálltunk pár órára Lentiben a fürdőben dagonyázni, aztán hazáig meg sem álltunk.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon kellemes olvasni ezt a bejegyzést :) Követlek :) Ha gondolod nézd meg az én blogomat is : www.voiceofthehoof.blogspot.hu igaz csak most kezdem :)

    VálaszTörlés