St.Veit-ben volt a szállásunk. Korán indultunk annak ellenére, hogy a tegnapi két vár (Riegersburg és Herberstein) rendesen kiszívta az erőnket.
Karintia legszebb várához, Hochosterwitzhez igyekeztünk.
A kőrforgalomnál jobbra forduló úton pakolási lehetőséget alakítottak ki mert innen a várról fantasztikus fotókat lehet készíteni.
Már a rómaiak is használták, ők apró erődöt emeltek. Várként 860-tól ismert. Tulajdonosai: Osterwitzek, később Császári tulajdon, végül 1570-től a mai napig a Khevenhüller család leszármazottai tulajdonában van.
A lift nem működött, amit senki nem bánt, mert a vár legfőbb érdekessége és ékessége az a tizennégy kaputorony, ami lehetetlenné tette, hogy valamikor is bárki elfoglalja. A hatszáz méteres, sunyin emelkedő szerpentines sétaút a várig ezeken a kapukon keresztül fut. 1570-től főleg a török támadások miatt erősítették meg a várat, a kaputornyok is ekkor épültek.
Belépő nekünk kilenc euro/ fő, kutyánk ingyen jött és a pénztárnál neki külön kikészítve a vizes tál, teli friss vízzel.
Mellettünk a német autóból kiszálló turisták papucsaikat a csomagtartóba rugdosták, túracipőt húztak. Ennyire veszedelmesnek nem néz ki a következő séta.
Induljunk neki:
1. Zászlóskapu (Fähritor) |
Első kapu a Zászlóskapu (Fährihtor), látványos a két hatalmas festett zászlót lengető vitézzel. Egyik zászló az osztrák, a másik a Khevenhüller család színeire festve. Ennek a kapunak a hátulján lépcső vezetett fel a kapu belsejébe, Ezt még lelkesen megmásztuk.
Őrök kapuja (Wächtertor) és a Gályakapu (Nautor)tervrajza |
Második kapu az Őrök kapuja (Wächtertor), harmadik a Gályakapu (Nautor). Nevét onnan kapta, hogy felülről nézve egy hajó elejéhez hasonlít. Soha nem jöttem volna rá. Talán abban a korban élve ez evidens volt.
Ezután szakadékon átívelő pallók vezetnek az Angyalkapuhoz (Engelstor). Itt mellette a kis épület a hajdani katonák őrhelye, most építési terület, ahova tilos volt nekünk a bejárás. A kapu felső zárókövén angyal, ami a kapu nevét is adta.
Ötödik, Oroszlánkapu (Löventor). Anno felvonó húzta fel a hidat a kapu előtt, a görgőnyílások még láthatók a falban.
7. Khevenhüller kapu, (Khevenhüllertor) |
Hatodik a Férfikapu (Manntor). Ez tök érdekes volt. A falra erősített tábla mutatta, hogy ezt a kaput elől nem védte ajtó, viszont kapun belül oldalról és felülről, a beszorult ellenséget simán lekaszálták. A kapu hátsó részében már volt ajtó, de az kifelé, az ellen irányába volt nyitható.
8. Landschaftor |
Hetedik a mostani családról kapta a nevét Khevenhüller kapu (Khevenhüllertor). Ez a kapu igazán szép, felül a családi címer, és a Georg Khevenhüller, a vár első tulajdonosának és építtetőjének a domborműve.
Nyolcadik kapu a Landschaftor, ami meredélyre épült. A fali rajz szerint a kapu belül úgy lett kialakítva, hogy a gerendákat, amiken lépkedünk egy mozdulattal keresztbe elfordíthatták, tehát az ellenség maximum a kapu előtti szakadékba tudott zuhanni.
Következett a szerpentin fordulója, ahol egy középkori ruhába öltözött férfi fúrt, faragott, ásott, vetett. Ezek mellett a bokros teendői mellett, a várfalhoz tapadt kis házikóból árulta a portékáit.
Innen az emelkedő meredekebbé vált, a babakocsit felfelé toló fiatalság, valamint a papucsos lábúak (köztük én is) itt kezdtünk el lihegni és káromkodni.
Még következett kilencedikként Reisetor, tizedikként a fegyverkapu (Waffentor), tizenegyedikként a Kőműveskapu (Mauertor) és tizenkettedikként a Hídkapu (Brückentor). Az összes gyerek azt hitte, ha belekapaszkodik a a felvonóhíd láncaiba, az felemelkedik.
Tizenharmadikként jött a Templomkapu (Kircentor). Innen ketté ágazik az út. Mehetünk tovább a vár felé, vagy a vártemplomhoz sétálunk. Középkorban a falunépe e kapun keresztül jutott el a templomhoz, a vár utolsó kapuja előttük békeidőben zárva volt.
Mi a végső, tizennegyedik Kulmer kaput (Kulmertor) vettük be. Utána pár kanyar, még egy meredek lépcsősor és lerogytunk a belső várudvaron kialakított étterem első padjára.
Kutyánk rögtön felfedezte a neki kirakott vizes tálat, egyszerűen belezuhant.
szakmai ártalom |
A várban apró jól felszerelt múzeum, ahol német és olasz nyelvű volt az idegenvezetés.
Kutyával ide sem lehetett belépni, tehát ebünk ismételten a sporttáskába került, párom hóna alatt hátrafelé utazva nézegette a tárlókat.
Burghauptmann Schenk jobb oldalon |
Balra komoly sisak, páncél, dárda, mellvért, lőportartó és más fegyverek gyűjteménye.
Az egyik szobában a páncélöltözékek végén érdekességként látható az egyik várkapitány, Burghauptmann Schenk öltözéke, aki már tizenhat éves korában elérte a 225 cm-es magasságot.
Fennmaradt az a legenda, mely szerint egy ostrom alkalmával Schenk megmutatta magát az ellenségnek, majd lekiáltott nekik: "A várban én vagyok a legkisebb, azt tanácsolom hagyjátok abba az ostromot."
A kapitány látványa és szavai meggyőzték az ellenséges katonákat, hanyatt-homlok elmenekültek.
Itt vannak kiállítva a tizennégy kapuról megmaradt állatfejes kopogtatók. Falakon hatalmas régi családi portrék. Az utolsó tárlóban a római korból talált edénytöredékeket is bemutatják.
Udvarról nyílik a kis kápolna, rácson keresztül kukucskáltunk be. mellette lépcsőn felsétáltam a várfalra, a panoráma tökéletes.
A pincébe főleg a harmincöt fokos meleg elől érdemes lemenni. Lent a páncélkészítés mai mestereiről vannak fotók, Schenk páncélzatát is ezen mesterek újították fel. Török sátor áll a pince végében.
Az étterembe az árut egy öreg felvonóval húzzák fel, mindenki fotózta.
Kőrbe jártuk a külső várfalat, majd visszatérve a Templomkapuhoz, elsétáltunk a templomhoz. Mellette apró gondozott virágoskert. Magához a templomhoz hátul a várból közvetlenül is le lehet jutni. A templom védőszentje Szent Nepomuk, falain belül mindenütt a Khevenhüller család sírjai.
Visszafelé, lefelé a kanyarig sokat csúszkáltunk, utána kényelmesebbé vált a séta.
Megebédeltünk és elindultunk. Délutánt a Minimundusnak szenteltük.
A lámpa. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése