2015. szeptember 4., péntek

14 kapun keresztül Hochosterwitz várába.





St.Veit-ben volt a szállásunk. Korán indultunk annak ellenére, hogy a tegnapi két vár (Riegersburg és Herberstein) rendesen kiszívta az erőnket.
Karintia legszebb várához, Hochosterwitzhez igyekeztünk.

A kőrforgalomnál jobbra forduló úton pakolási lehetőséget alakítottak ki mert innen a várról fantasztikus fotókat lehet készíteni.







Már a rómaiak is használták, ők apró erődöt emeltek. Várként 860-tól ismert. Tulajdonosai: Osterwitzek, később Császári tulajdon, végül 1570-től a mai napig a Khevenhüller család leszármazottai tulajdonában van.

A lift nem működött, amit senki nem bánt, mert a vár legfőbb érdekessége és ékessége az a tizennégy kaputorony, ami lehetetlenné tette, hogy valamikor is bárki elfoglalja. A hatszáz méteres, sunyin emelkedő szerpentines sétaút a várig ezeken a kapukon keresztül fut. 1570-től főleg a török támadások miatt erősítették meg a várat, a kaputornyok is ekkor épültek.


Belépő nekünk kilenc euro/ fő, kutyánk ingyen jött és a pénztárnál neki külön kikészítve a vizes tál, teli friss vízzel.
Mellettünk a német autóból kiszálló turisták papucsaikat a csomagtartóba rugdosták, túracipőt húztak. Ennyire veszedelmesnek nem néz ki a következő séta.

Induljunk neki:
1. Zászlóskapu (Fähritor)



Első kapu a Zászlóskapu (Fährihtor), látványos a két hatalmas festett zászlót lengető vitézzel. Egyik zászló az osztrák, a másik a Khevenhüller család színeire festve. Ennek a kapunak a hátulján lépcső vezetett fel a kapu belsejébe, Ezt még lelkesen megmásztuk.







Őrök kapuja (Wächtertor) és a Gályakapu (Nautor)tervrajza




Második kapu az Őrök kapuja (Wächtertor), harmadik a Gályakapu (Nautor). Nevét onnan kapta, hogy felülről nézve egy hajó elejéhez hasonlít. Soha nem jöttem volna rá. Talán abban a korban élve ez evidens volt.

Ezután szakadékon átívelő pallók vezetnek az Angyalkapuhoz (Engelstor). Itt mellette a kis épület a hajdani katonák őrhelye, most építési terület, ahova tilos volt nekünk a bejárás. A kapu felső zárókövén angyal, ami a kapu nevét is adta.

Ötödik, Oroszlánkapu (Löventor). Anno felvonó húzta fel a hidat a kapu előtt, a görgőnyílások még láthatók a falban.








7. Khevenhüller kapu, (Khevenhüllertor)




Hatodik a Férfikapu (Manntor). Ez tök érdekes volt. A falra erősített tábla mutatta, hogy ezt a kaput elől nem védte ajtó, viszont kapun belül oldalról és felülről, a beszorult ellenséget simán lekaszálták. A kapu hátsó részében már volt ajtó, de az kifelé, az ellen irányába volt nyitható.









8. Landschaftor




Hetedik a mostani családról kapta a nevét Khevenhüller kapu (Khevenhüllertor). Ez a kapu igazán szép, felül a családi címer, és a Georg Khevenhüller, a vár első tulajdonosának és építtetőjének a domborműve.

Nyolcadik kapu a Landschaftor, ami meredélyre épült. A fali rajz szerint a kapu belül úgy lett kialakítva, hogy a gerendákat, amiken lépkedünk egy mozdulattal keresztbe elfordíthatták, tehát az ellenség maximum a kapu előtti szakadékba  tudott zuhanni.











Következett a szerpentin fordulója, ahol egy középkori ruhába öltözött férfi fúrt, faragott, ásott, vetett. Ezek mellett a bokros teendői mellett, a várfalhoz tapadt kis házikóból árulta a portékáit.
Innen az emelkedő meredekebbé vált, a babakocsit felfelé toló fiatalság, valamint a papucsos lábúak (köztük én is) itt kezdtünk el lihegni és káromkodni.







Még következett kilencedikként Reisetor, tizedikként a fegyverkapu (Waffentor), tizenegyedikként a Kőműveskapu (Mauertor) és tizenkettedikként a Hídkapu (Brückentor). Az összes gyerek azt hitte, ha belekapaszkodik a a felvonóhíd láncaiba, az felemelkedik.

Tizenharmadikként jött a Templomkapu (Kircentor). Innen ketté ágazik az út. Mehetünk tovább a vár felé, vagy a vártemplomhoz sétálunk. Középkorban a falunépe e kapun keresztül jutott el a templomhoz, a vár utolsó kapuja előttük békeidőben zárva volt.




Mi a végső, tizennegyedik Kulmer kaput (Kulmertor) vettük be. Utána pár kanyar, még egy meredek lépcsősor és lerogytunk a belső várudvaron kialakított étterem első padjára.
Kutyánk rögtön felfedezte a neki kirakott vizes tálat, egyszerűen belezuhant.








szakmai ártalom

A várban apró jól felszerelt múzeum, ahol német és olasz nyelvű volt az idegenvezetés.

Kutyával ide sem lehetett belépni, tehát ebünk ismételten a sporttáskába került, párom hóna alatt hátrafelé utazva nézegette a tárlókat.

Burghauptmann Schenk jobb oldalon
Bejárattól jobbra két szobában a régi családi fotók, viaszbábú csinosan felöltöztetve várhölgynek. Mellette a tárlóban köpönyeg szabásmintája és felfektetési rajza. Negyedórás ácsorgás után sem állt össze, hogy mit mihez kell gombostűzni.






Balra komoly sisak, páncél, dárda, mellvért, lőportartó és más fegyverek gyűjteménye.

Az egyik szobában a páncélöltözékek végén érdekességként látható az egyik várkapitány, Burghauptmann Schenk öltözéke, aki már tizenhat éves korában elérte a 225 cm-es magasságot.







Fennmaradt az a legenda, mely szerint egy ostrom alkalmával Schenk megmutatta magát az ellenségnek, majd lekiáltott nekik: "A várban én vagyok a legkisebb, azt tanácsolom hagyjátok abba az ostromot."
A kapitány látványa és szavai meggyőzték az ellenséges katonákat, hanyatt-homlok elmenekültek.

Itt vannak kiállítva a tizennégy kapuról megmaradt állatfejes kopogtatók. Falakon hatalmas régi családi portrék. Az utolsó tárlóban a római korból talált edénytöredékeket  is bemutatják.

Udvarról nyílik a kis kápolna, rácson keresztül kukucskáltunk be. mellette lépcsőn felsétáltam a várfalra, a panoráma tökéletes.

A pincébe főleg a harmincöt fokos meleg elől érdemes lemenni. Lent a páncélkészítés mai mestereiről vannak fotók, Schenk páncélzatát is ezen mesterek újították fel. Török sátor áll a pince végében.
Az étterembe az árut egy öreg felvonóval húzzák fel, mindenki fotózta.


Kőrbe jártuk a külső várfalat, majd visszatérve a Templomkapuhoz, elsétáltunk a templomhoz. Mellette apró gondozott virágoskert. Magához a templomhoz hátul a várból közvetlenül is le lehet jutni. A templom védőszentje Szent Nepomuk, falain belül mindenütt a Khevenhüller család sírjai.

Visszafelé, lefelé a kanyarig sokat csúszkáltunk, utána kényelmesebbé vált a séta.

Megebédeltünk és elindultunk. Délutánt a Minimundusnak szenteltük.

A lámpa.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése