Medveszurdok, Grüner See-vel tűzdelve.

Egy hónapos folyamatos májusi esőzés végén, Pünkösd napjára felragyogott a nap. Reménykedtünk, mert a szállásunk Übelbacban fél éve lefoglalva a medveszurdoki túrához.

Még itthon felkészülvén az útra, több helyen is azt olvastam, hogy az út nagy része saras, erősen ajánlják a vastag talpú túrabakancsot. Egy sáros út miatt talán mégsem kell így berezelni, jó lesz oda a sportcipőm is.




Parkolóban hagytuk az autót, a tábla szerint innen még egy órás túra a Medveszurdok bejárata. És hát valóban az út nagy része saras. Ez még a kisebbik gond, a nagyobbik, hogy végig meredek emelkedő a bejáratig. Három és fél euró fejenként a jegy, a hűtőmágnes három euró.

Pénztár után nem sokkal kezdődnek az apró fahidak a gyors folyású  Mixnitzbach patak fölött, majd megkezdtük a több órás kapaszkodásunkat a sziklákba erősített falétrákon.

Rögtön az elején befordultunk a nagy vízeséséhez. Előtte a nép összegyűlt, a felfelé lépegetés a létrákon lelassult, mert a zuhatagnál mindenki megállt fotózkodni. Az egy hónapos esőzés meghozta az eredményt, pazar volt a látvány.

Frenetikus erővel zuhant a hatalmas víztömeg a mélybe. Először mindenki egyenként állt ki, a zuhatag elé épített kilépőhöz, majd kezdődtek a páros fotók, én veled, te vele, mi hárman, majd az egész család, baráti társaság, végül csak a zuhatag magában. A csoportoknak nehéz volt a koordináció, mivel a vízesés dübörgése minden hangot elnyomott.

Végre mi is kinyomulhattunk a pallóra, gyors fotózás és indulás tovább. Innen a létrák szöge meredekebbé vált, úgy kapaszkodtunk fel, mintha templomtoronyban lépkednénk.
A csoda tudja, hogy hogyan esett, de egy fiatal pár került elénk, akik roppantul szerették egymást. Vagyis a kislány kicsit jobban, mert kb minden második létra közepén úgy érezte, hogy ezt be kell bizonyítania a párjának. Szóval megállt, szembefordult a tehetetlen fiúval és hosszú forró csókban forrtak össze.
Ez egy ideig aranyos volt és megmosolyogtató, de amikor már a jó Isten tudja hányadik létra közepén kellett megállnunk és megvárni, míg kibontakoznak a szerelmes ölelésből, pipa lettem. Ott álltam mögöttük, a vékonytalpú edzőcipőmben, a létrafok éle már rég kettévágta a talpamat. Ráadásul hátulról a párom lökdösött, hogy induljak már, hiszen őt is taszítják, de megoldást senki nem kínált a szerelemittas akadályra. Beláttam, hogy valóban, ide a bakancs kellett volna.
A létrák  hatalmas fémállványokon, a sziklák oldalához szorítva, amiket nem lehet felfogni, hogyan tudtak megközelíteni és a sziklára felerősíteni. Néhol annyira szűkre szabva az átjutást, hogy oldalaztunk.

Sok helyen a fröccsenő víztől nedvesek, síkosak, lent a mélyben a már elhasznált lecserélt régi törött gerendák.

A kislánynak kikötődött a cipőfűzője. Szerettem volna kihasználni a helyzetet, jeleztem neki a problémát. Nem, még véletlenül sem állt volna félre, hagyni, hogy a mögöttük felgyülemlett tömeg elvonulhasson, amíg rendezi a cipőjét. Csinos masnit kerekített, majd a dolgot hosszú csókkal nyugtázták.

A kilencven nyolcadik létránál van lehetőség pihenőre az első hütténél. Kiálltunk inni egyet, többen követték példánkat. Szemetes kuka sehol nincs, a hüttés kérdésünkre mondta, mindent tegyünk vissza a hátizsákunkba, az út végén lesz kuka.
Innen egy kicsit enyhült a meredeksége a létráknak, talpunk rendeződött. Két kanyar után párom mutat előre, hát ott menetel a mi szerelmes párunk húsz méterrel magasabban, de úgy, mint a kiskatonák. Előttük és mögöttük gyerek siserehad, akik nem voltak megértők. Kitérni, előnyt adni nem volt lehetőség, a létrák keskenyek, bizony tartaniuk kellett a tempót a gyerekekkel, akiket a szülők hajtottak előre.

Százhatvannégy létra után majdnem fenn voltunk a hegy tetején, az út murvásra váltott és megérkeztünk a második hüttéhez. A sör három nyolcvan euró, de minden pénzt megért.
Szerelmeseink ott ültek és tolták be a sültkolbászt mustárral.
Ekkorra már eldöntöttük, a kisebbik kőrt járjuk végig, innen visszafelé kanyarodunk. Órás pihenő után indultunk a másik úton vissza.

Az út, amit felfelé a létrákon fárasztónak  tartottunk, lefelé a sáros meredek sziklákon, gyökereken mászva kétszer annyira megterhelő volt. Akik vékony gumitalpú vászon tornacipőt viseltek, most kivétel nélkül estek fenékre, hulltak térdre, csúsztak a sárban.
A szurdokot látogató turisták fele magyar volt. Beszédbe elegyedtünk egy párral, akik ötletet adtak egy délutáni könnyű levezető sétához.

A Grüner see egy olyan tó,  ami nem igazi tó. Tavasszal a kis erdei tisztást elárasztja a hegyekből lezúduló hó, az felolvadva tavat képez. Nyáron a kirándulók helyett a búvárok fedezik fel a rétet.
Csodálatosan zöld, mert a víz alatt a fű tovább zöldell. A tisztást körbe futó sétányt és a sétány melletti padokat elárasztja a víz, de a víz tisztasága miatt minden látszik. Kőrbe sétáltuk a kis tavat, lefotóztuk a vízalatti sétányt, padokat, megcsodáltuk a bátor németeket, akik a tizenhét fokos vízbe ugráltak.

Este a szauna kicsit segített, ólom lábainkat felélesztette.