A háromszínű macskák földje, Sithonia.

Sarti. Sartiról annyit tudtunk, hogy Görögország Halkidiki félszigetének középső félszigetén fekszik, nevét Poszeidón fiáról Sithonról kapta. Sok magyar tölti ott a szabadságát, főleg pihenéssel. 

Covid után vagyunk, indítani kell a világon a turizmust, Laci és Györgyi rendszeres visszatérők, készülődnek Sartira és olyan árajánlatot kaptak, amitől csak pislogtunk. Ha egy hétig mást sem csinálunk, mint a lábunkat áztatjuk a tengerben, akkor is megéri, nosza mi is kérjük ezt a lehetőséget, intézzük az oltási papírokat és csomagolunk.

Tizennégy órás autóút, délután érkezünk, futás a tengerbe egy mártózásra. Este már érezzük, egy kicsit uncsi lesz, ha így folytatjuk, elő a Google, gyorsan összeollózzuk a másnapi programot.

Reggel kinézek az erkélyen, mindenhol macska. Utcán sétálgatnak, erkélyeken napozgatnak, a még bezárt élelmiszerboltok előtt várakoznak. És mind színes, két három színben pompáznak. 

Parthenopoli, Ag. Stefanos

Kocsiba dobáljuk a fürdős cuccokat, indulás Parthenopoliba (Parthenonas). Hatvan kilométer, egy órás az út, végig tengerparton. Fantasztikus látványok azok a homokkő formák, amiket az eső az út szélén sokféle mozdulatlan formára faragott. Kicsit félelmetes is, mert a letört darabok az árok szélén több helyen szétszóródva hevernek. Van egy másik út, ez keresztül fut a félszigeten, de hiába rövidebb, időben mégis hosszabb, mert földes. Eső után járhatatlan. 

Parthenopoli pontosan olyan, mint a többi szigeten lévő belső falu. Amiben különbözik, hogy itt a régi házakat nem bontották el, hanem felújították és visszaállították eredeti formájukba. Ezekben hotel, ajándékbolt, vagy taverna működik, a többi nyaralóként funkcionál.

Története szerint a kilencvenes évek második felében az őslakosságot elszívta Neos Marmarosba a munkalehetőség. A kiürült falu pusztulásnak indult, amit 2010 után felfedezett  magának néhány külföldi, akik meglátták a lehetőséget a düledező falakban. 

Főtérrel kezdődik a falu, parkoló a fák alatti árnyékban. Mellette az étterem teraszán egy hatalmas olajfa, kerítésén tábla hirdeti, hogy ő bizony már ezer éves! 

Szemben vele a faluba vezető út elején Ag. Stefanos temploma felújítva, ajtaján hatalmas lakattal. Mögötte a múzeum is zárva, előre kellett volna jeleznünk, ha be szeretnénk jutni.

Tekergős köves utcák ágaznak több felé, de mind felfelé vezet, nincs kényelmes vízszintes lehetőség, cserébe viszont az elágazásoknál sok helyen apró közkút amiből hűvös tiszta víz folydogál. Nem merjük megkóstolni, kapaszkodunk felfelé. 

A házak kilencven százaléka felújított, a kertekbe simán bejutok, a kapuk nyitva, annak ellenére, hogy tulajdonosuk nincs ott. A belső udvarok árnyasak, harsogó zöldek és színesek a sok falra felfuttatott virágtól. 

Lépcsőkön lefelé haladva újabb és újabb belső apró kerteket fedezek fel. Mindenhol halk neszezés, surranó hangok, érzem, hogy folyamatos figyelem alatt állok. Egyik helyen hiányzik két lépcsőfok, ugrok és ahogy a papucsom csattan a kövön, hirtelen millió macska ugrik szét, bemenekülve bokrok, kerti bútorok alá.

Kapaszkodunk felfelé, néha találkozunk olyan lepusztult házakkal, amelyek senkinek sem kellettek, ezeknek már csak a fala áll, azt is a rákapaszkodott növényzet tartja egyben. 

Végre felérünk a hegy tetejére, fenn három kávézó hívogat napernyőkkel, üres teraszokkal, sós tengeri hűvös szellővel. A Partenopoli kávézót választjuk, innen a legszebb a panoráma, rögtön a hegyoldal szélén könyöklünk és élvezzük a kilátást Kelyfos szigetére. A kávézó tulajdonosa felveszi a rendelést, majd finoman jelzi, hogy a kávézó mosdója a terasz alatt van, nehogy valamelyik mellette lévő kávézó mellékhelyiségét használjuk. 

Kihozva a rendelést, halál biztosan megállapítja, hogy hollandok vagyunk. Igen, ezt már ismerjük, idegen fülnek a két nyelv hasonló lehet. Felvilágosítjuk a magyar nyelv szépségeiről, megtanítjuk neki a köszönöm szót. Cserébe elmeséli a falu legendáját, miszerint a falunak nevet adó hölgy egy hercegnő volt, kora, élete már a homályba vész. 

Tíz perc múlva legalább öt macska vesz minket körül, mind trikolor, fekete fehér rozsda színűek. A kávéhoz kapott kekszet boldogan rágcsálják, cserébe lábunkhoz dörgölőznek hangosan dorombolva. Három kölyökmacska is előgurul a bokorból, önfeledten hancúroznak a fehér apró kavicson.

A terasz összes zugából pazar panorámaképeket lövünk, megisszuk a kávét, indulunk tovább. 

Leereszkedünk a parkolóhoz, gurulunk  Tripotamosz felé. Mielőtt a faluba érünk, az út mellett érintjük a tizenegyedik században alapított Konstamonitou kolostor romjait. Szegény kolostor háromszor égett le, háromszor építették újra. Nem látogatható, mert a romos épületek életveszélyesek, körül kerítették, csak kívülről csodálható.

Észak felé haladunk, majd Nikitinél átvágunk a félszigeten és a keleti oldalán ereszkedünk vissza Sarti felé. Innen egész úton jól látható az Atosz hegy, a csúcsát folyamatosan eltakaró felhőpamaccsal. Laciék szerint amikor az Atosz "pipál", az jó időt jelent. Idáig bejött a jóslat.

Vourvourou a következő állomás, itt másnapra kibérlünk egy hajót, leelőlegezzük. A nap már magasan jár, iszonyú a hőség, gyerünk a strandra. 

Út mellett egy repülős emlékmű. Három pilótának állít emléket, akik 1995 február elsején egy gyakorlat közben túl alacsonyan repültek a felhők alatt és az Itamosz hegybe csapódtak. Maradványaikat a hegyen temették el.

Fürdőzni Laciék a Narancs partot ajánlották, oda tartunk. A kocsit fenn hagyjuk az olajfák árnyékában, pár száz métert lesétálunk, a bejáratnál ki van írva, hogy a napernyőket, napágyakat ingyen lehet használni.

Roppant szimpatikus, rögtön le is telepszünk egy égszínkék napernyő tövébe. A strandot kőrben hatalmas érdekes alakzatú homokkövek határolják.

 A történet szerint egy helyi szobrász puszta szórakozásból nekiállt köveket faragni, aminek eredménye a parti sziklákon látható. Az internetről már ismert meztelen nő szobrát a művész tavaly megrongálta, hiányzik mindkét alsó lábszára, karja és a fél arca is eltűnt. 

Felfaljuk a hozott elemózsiát, pincér srác a napernyőhöz hozza a kávékat, remekül érezzük magunkat.

Öböl másik oldalán felmászunk a sziklák tetejére, onnan lenézve megértjük, miért kapott kivételezett figyelmet ez a partszakasz. A tenger azúrkék, a vízből kőrben kiemelkedő sziklakoszorú hófehér, szemnek gyönyörködtető a látvány. 

Az egész délutánt itt töltjük, kiúszunk az öbölben a kis szigethez, búvárkodunk, napozunk, kávézunk, szörnyülködünk néhány napon aszalódó emberen, akiknek a háta rongyosra égett, nem is sejtve, hogy másnap mi is hasonlóan fogunk kinézni. Késő délután megkordul a gyomrunk, szedelőzködjünk, még az éhhalál előtt érkezzünk meg a szállásunkra. 

Másnap hajnalban Györgyi ébreszt, futunk ki a tengerpartra napfelkeltét fotózni. Őméltósága az Atos hegy mögött ébredezik, először csak a felhők alja színesedik, majd lángba borul az ég, végül kikukucskál a hegy mögül, ragyogó aranyhidat állítva a tengeren a lábunkig. Nem vagyunk egyedül, többen kijöttek a partra lesni a csodát.

Kilenckor Vourvourou kikötőjében már vár minket az előző nap bérelt hajó és Jorgosz. A hajó még szárazon, egy Suzuki után kötve indulásra kész. Fél tíztől délután hatig a miénk, bérleti díja kilencven euro és az elhasznált üzemanyag ára, de majd utólag fizetünk. Kocsival beállunk a hajó helyére.

Párom átnézi, - Hol a kötél?

- Nem kell, sehol nincs lehetőség kikötni, elég az anker.

- Vészhelyzetre valami?

Prospektust nyom a kezünkbe, papír alján egy telefonszám. 

Bedobáljuk a cuccokat, hűtőtáskát, a Suzukival Jorgosz letolat a tengerhez, a hajó becsusszan a vízbe.

Mindannyian bemászunk, anyámat hárman tuszkoljuk a fedélzetre, már előre leizzadva. Ősszel csípőműtéte lesz, mától számolom a napokat. 

Jorgosz elmutogatja a gombokat, teszünk egy kis kőrt. Kormánykerék elé szorít egy térképet, amin be van jelölve a hajózható terület, Diaporosz szigete és annak környéke. Az üzemanyag egész nap bírni fogja.

Kifutunk és elsőként a Blue lagoon-t keressük meg. Itt a tenger alja több méter mélyen is növénymentes, a napfény visszaverődik a tengerfenéken elterülő fehér homokról, türkiz színű körülöttünk minden. Horgony le, csusszanunk a vízbe. Fél órás fürdőzés után megkerülve a szigetet,  irány a nyílt víz. Párom már alig várja, feltolja maximumra, kipróbálva mit bír a hajó. Távolban szemben velünk két delfinhát púposodik, két ugrás és elindulnak felénk, a hajó alatt átbújva még egyszer kiemelkednek, majd eltűnnek a csillogó hullámokban. 

A sziget kőrben zátonyos, vagy tengerből kiemelkedő sziklás. Itt a víz farag a kövekből fura alakzatokat, amelyekben különböző állatok formáját fedezzük fel. 

Minden öbölbe benézünk, válogatva a szép és még szebb fürdőhelyek között. Begyűjtök egy marék kagylót, csigaházba bújt tarisznyarákokat ijesztgetek, délben egy nyugodt öbölben megebédelünk.

Visszafelé a sziget túl felén hatalmas haltelep, három munkás csónakkal dolgozik, éppen etetésre érünk oda. Ahogy szórják a tápot, a víz felbolydul, millió hal csapkod a felszín alatt. Közelebb merészkedünk, a haltelep gyűrűjén tömegesen üldögélő éhes sirályokkal együtt, érdeklődve nézzük a jelenetet.

fejbe

- Adtok el halat?

- Vártok húsz percet, az etetés után kaptok. Mennyi kell?

- Két kiló.

Hat gyönyörű ezüst durbincs csapkod a zsákunkban. Párom fejbe kólintja őket, mennek a hűtőtáskába. Gyorsan telefonál Lacinak, vérbeli horgászként ő a tudora mindenféle halételnek. Ok rendben, hozzuk a halat, majd ő elkészíti a vacsorát.

Visszafelé az égen megjelenik két tűzoltó hidroplán, gyakorlatozni kezdenek. Nagy kőr a tenger felett, majd meredeken le a víz felszínéhez. Éppen csak érintve a felszínt, siklanak a víz felett, megtöltik a tartályt tengervízzel. Kiemelkedés, majd hirtelen fel és irány a hegy. A hegyoldalban az erdő felett kinyitják a tartályokat és a víz hatalmas területen szóródik szét. Újabb kőr és kezdik elölről. Három tökéletes oltásgyakorlat után eltűnnek a hegy túloldalán.

Mi is befutunk a kikötőbe, Jorgosz már vár minket. Hajót felakasztja a Suzuki mögé, bevontatja a telepre. Kifizetjük a bérletet és az elhasznált üzemanyagot, indulás haza.

Halakat átadjuk Lacinak, a belsőkertben terítünk meg, várjuk a csodát ami nem is marad el. Timi, az apartman tulajdonosa is megjelenik egy pár perces beszélgetésre. 

Sarti összes macskája ma este nekünk dorombol, székeink alatt ők is nagy bulit csapnak, az összes maradék az övéké. A halak élvezik az úszást a száraz borban, egyáltalán nem vagyunk szomjasak, mikor éjjel ágyba dőlünk. Csak nagyon óvatosan, mert a hátam nem viselte jól a hajón a tűző napot.