Nápoly alatt Sotterranea

Nápoly egy igazi mocskos város. Az utcákon hömpölyög a cigaretta csikk, nylonzacskó és tudja ég micsoda hulladékok. Azok az utcák vannak elfogadható állapotban, amelyeknek van lejtésük. Itt az esővíz néha lemossa a szemetet.
Régészeti múzeum után nem is akartunk a felszínen maradni, siettünk Nápoly földalatti túrájára.

A Piazza San Gaetano 68 éppen fel volt állványozva, kis tábla mutatta, hogy az állványzat alatt ott a bejárat. Angol nyelven naponta 10, 12, 14, 16 és 18 órakor indul vezetés. Negyedórával előbb érkeztünk, már páran álltak az angol túrához kijelölt indulópontnál. Áldottuk az eszünket, mert negyedóra múlva az utcáig kígyózott a tömeg.
A Nápoly-kártyát még itthon megvettük, ezt felmutatva, tíz helyett nyolc eurót fizettünk a jegyért.

Akinek klausztrofóbiája van, akinek nincs rendesen zárható cipője, aki bottal közlekedik, akinek a derékbősége kórosan nagy, meg se próbálja az utat.
Szűk lépcsőn leereszkedtünk egy terembe, ahol bevártuk a csoportot, majd indult a túra.
Még pár lépcső, az első állomás egy hatalmas teremben volt, ahol meghallgattuk dióhéjban a város történelmét.

Krisztus előtt a negyedik században a görögök telepedtek meg, kezdetleges városukat Napolisnak nevezték el. Jelentése Újváros. Természetesen a város közelében található vulkanikus tufát használták építkezéseikhez. Ez az anyag belül lukacsos, könnyen bányászható, feldolgozható, viszont erős.
A köveket rabszolgák bányászták, akiket a felszínről a mélybe fúrt függőleges kürtőkön eresztettek le. Ennek bizonyítéka most is látható, a terem közepén a plafonon ott a szűk rés, melyen homályosan sejlik át a fény. Közepéből láncon függ alá egy hatalmas második világháborús bomba.
A tufa bányászata úgy folyt, hogy adott helyen a kőbe léket vágtak, amibe faéket ütöttek, majd locsolni kezdték. A faék megszívta magát, megnőtt a keresztmetszete és ez megrepesztette a követ.

A város felépült és a város alatt létrejött egy hatalmas járatrendszer, amit kár lett volna parlagon hagyni. A görögök átnevezték víztározónak, ide gyűjtötték a vizet, amiből a város lakosságát ellátták.











Jött a római kor, a rómaiak tovább léptek, kétszázötven kilométer akvaduktot építve (mely a kor leghosszabb akvaduktja lett), messzebbről gyűjtötte be az éltető vizet. Ez az állapot kétezer évig tökéletesen működött, amikor is 1884-ben kitört a kolerajárvány. Mivel a tufa lyukacsos szerkezetű, a fertőzött víz rögtön átszivárgott rajta, a tározót le kellett zárni.

Ettől kezdve hatvan évig a helyiek a víztározót illegális szemétlerakónak használták.

A Második világháború alatt Nápoly volt az ország második legtöbbet bombázott városa huszonnyolcezer bombával. A lakosok lemenekültek a tározóba, vagyis csak menekültek volna, ha nem lett volna dugig szeméttel. Kitisztítására már nem volt idő, ezért összepréselték és lebetonozták, hogy használhatóvá váljék a barlangrendszer. A mai napig ez van, történelmi szemét fölött lépkedtünk a tározóban. Az egyik teremben a plafon eléggé közel van, mivel itt öt méter magas préselt szeméten sétáltunk.

Következő teremben felhívták a figyelmünket az oldalfalakon vájt lyukakra. Mivel a víztározóban az ókorban a víz mindent elborított, a kúttisztító munkások ezekbe a falba vájt lyukakba kapaszkodva közlekedtek a falakon, mint a pókok.

Átsétáltunk a következő terembe. Itt tank, katonákat imitáló bábuk állnak rács mögött. A tank nem igazi. Jobbra és balra wc-k, hátul zuhanyozókat hoztak helyre a világháború idei állapotba.
A II. világháború alatt a németek és az olaszok szövetségesek voltak, 1943-ban  azonban Olaszország átállt. Ebben az időben még sok német katona állomásozott Nápolyban, akik bosszúból harmincezer nápolyit terveztek koncentrációs táborba küldeni. Ez a hír egy spontán felkelést hozott létre. A helyiek szervezték, mindenféle rissz-rossz bútort dobáltak ki az ablakokon az utcákra. Mire négy hét múlva a szövetségesek megérkeztek, Nápoly már fel is szabadította magát. Ezt az eseményt azóta évente megünneplik, büszkén arra, hogy ők voltak az első város, akik a szövetségesek nélkül szervezték meg a felkelést.

A következő teremből éles fény szűrődött át. Itt kísérletképpen különböző növényeket nevelnek maximum másfél évig. Ez a Hypogerum Gardens. Botanikusok, kutatók vizsgálják itt a szmogtól, veszélyes mikroorganizmusoktól elzárt környezetben élő növényeket. Egy csepp vizet sem kapnak, csak a pára élteti őket. Reggel fel, este lekapcsolják a villanyt.

Ezután jött az izgalom. Elektromos gyertyákat adtak minden második látogatónak és jött az utasítás:
- Negyven centiméter széles, százötven méter hosszú sötét folyosón fogunk keresztül menni. Sem megállni, sem fotózni nem szabad, egyenletesen menni és menni. A plafon először alacsony, majd magas lesz. Aki klausztrofóbiás, annak lehetősége van tíz méter után jobbra, egy menekülő folyosón kijutni. De ez csak egy vészkijárat, mindenki figyeljen, mert a múltkor egy srác, aki harmadikként haladt a sorban, bepánikolt és befordult a vészkijáraton és őt az egész csoport birkaként követte.

Nekiindultunk, ki a gyertyával, ki a mobiljában lévő lámpával. Elhaladtunk a vészkijárat mellett, magasodott a plafon. Volt olyan szakasz, ahol oldalazva haladtunk, néha tudtunk egyenesen menni. Persze, hogy nem álltuk meg, mindenki fotózott. Senki nem pánikolt, mindannyian átjutottunk.

Beértünk egy földalatti bazsalikom kertbe. Ez egy másik növényes kísérlet, ahol szintén nem locsolnak. A bazsalikom egy hónapig van itt, egy pizzázóhoz tartozik. A tulajdonos néha lejön begyűjteni a fűszert, amit a pizzázóban használnak fel.

Vége volt a túrának, visszaértünk a kiindulási ponthoz. De még nem engedtek el minket. Kint az utcán megkerülve a háztömböt, az utcáról egy ajtón keresztül a pincébe jutottunk. A Szent Patrícia rend apácái tárolták itt a saját készítésű boraikat. Mivel a külvilággal nem érintkezhettek, a pincéből a felette lévő templomba egy lépcső vezetett fel. A nagy páratartalom miatt nem volt ideális hely a bor tárolására, egy idő után elhagyták az apácák. Most aranyos gipsz és fa életképek vannak kiállítva a középkori Nápoly életéről.

Még mindig nem volt vége a túrának, pár lépés az utcán és az egyik kapu alatt, utcáról nyíló lakás volt berendezve az 1900-as évekből, szegényesen egyszerűen. Ott egy férfi várt minket és megmutatta, hogy hogyan éltek a nápolyiak úgy, hogy nem is tudták, hogy pincéjükként ókori építményeket használtak tudtukon kívül. Félretolta az ágyat, felemelte a padlóból kivágott pinceajtót és levonultunk a pincébe, ami nem volt más, mint egy első században épült római színház.

A színház legmagasabb lelátói székeinél álltunk, ami a nőknek és a nem római embereknek volt fenn tartva. Eredetileg nyitott amfiteátrum volt, amit később befedtek. Az esőzések hozta sárlavinák később ellepték a színházat, erre aztán ráépítkeztek.

Évszázadokig létezett egy olyan szabály, hogy a városfalakon kívül tilos építkezni, ott csak a temetkezés volt megengedett. Ezért a város függőlegesen terjeszkedhetett. Tehát a görög romokra rómaiak építkeztek, majd az ókori romokra épült fel a modern város. Itt, a színház felett egy kis reggeliző áll, amelynek az ablakait fent láthattuk is.
Harminc évvel ezelőtt régészek érkeztek történelmi térképekkel, sejtették, hogy itt római színháznak kell lennie. Nem voltak biztosak benne, hogy még felfedezhető, ezért a környéken minden földszinti lakásba becsöngettek, hogy engedélyt kérjenek a lakás megtekintéséhez.

Ebben a színház feletti lakásban, ahol álltunk, egy idős néni lakott. A lakás jóval nagyobb volt, mint a környékre jellemző átlagos tizenöt négyzetméteres lukak, ráadásul az itt található árkád is idegennek tűnt. Engedélyt kértek, hogy bekukkanthassanak a falak mögé. Ott találtak három téglát a római korból. A néni  legyintett, neki ez nem újdonság, mert a pincéje is ilyen téglákkal van felfalazva. A pince titkos volt, a család itt bújt meg a világháború alatt, most pedig itt tárolta a feketepiacon beszerzett cigarettáit.

Megkezdődtek az ásatások és előbújt a római színház.
Átsétáltunk a backstage-be, az ókor  színészei itt öltöztek át a következő felvonáshoz. Kétfajta téglával építkeztek. A gyémánt alakú tégla és a hosszúkás kombinációja a világ első földrengés biztos építkezése. A gyémánt alakban rendezett téglák törnek, a hosszúkásak továbbra is egyben tartják a falat, megakadályozva a kisebb törések tovább töredezését.
A színházat nem lehet teljesen feltárni, hisz mindenütt házak épültek a tetején.


Másfél órás volt a vezetés. Sokat dolgoztak, hogy ez létrejöjjön, minden percét élveztük.

Köszönet a lányomnak a fordításért.