Egy hét Szardínián

Sardinia 1. nap

Háromkor kelünk. Később erre sok mindent rá lehet majd húzni. Lányom becsatlakozik, hat előtt felszállunk, nyolckor már Sardinia repterén állunk sorba a bérautónkért.

Menetrendünk szerint tíz körül fogunk Su Nuraxi di Baruminibe érkezni, telefon google mapba beütöm, indulunk. Ezután valami történik, amit senki nem vesz észre. Nem érzékeljük, hogy nyugatnak tartunk kelet helyett, nem tartjuk fontosnak, hogy egy órával előrébb hozza a google az érkezésünket sőt magasról teszünk rá, hogy a cél előtt pár perccel, még mindig nincs kiírva az útszéli jelzőtáblákra a szabadtéri múzeum neve. Egyáltalán nem zavar minket, sőt tök természetesnek tartjuk, hogy csak mi araszolunk az úton, ami negyed órája már nem út, hanem egy tizedrangú nyomvályús valami. Cserébe viszont vad kietlen hegycsúcsokon vergődünk, pazar kilátással a környező hegyekre.

Szóval nem vagyunk normálisak, hogy ezt együtt mind beszívjuk.

A google térkép szerint megérkezünk a célhoz. Egy hegytetőn, katonai kiképzőbázis szétlőtt épületmaradványai között állunk. Mi a jó ég? Hova hozott a google? Bakker, teljesen rossz helyen vagyunk, innen még másfél óra Barumini. Ki se szállunk, fordulás vissza. Valakiknek felkelthettük az érdeklődését, mert utánunk érkezik egy dzsip, jól megnézzük egymást.

Délre érkezünk Su Nuraxi du Baruminibe. Ez Sardinia legfontosabb nuragi komplexuma.

A szabadtéri múzeum egy, az időszámítás előtt 1200-tól fennálló falu, amely a középkorig folyamatosan lakott. Csak vezetéssel látogathatjuk, csatlakozunk egy olasz csoporthoz. A túra egy órás, most már sietni kell, a végén nem bóklászunk hosszan a falu házai között.

Innen két óra Orgozolo, ami a házfalaira festett képeiről híresült el. A főutcát végig sétáljuk, párom minden falfeliratot lefordíttat a googleval. Sok a politikai megnyilvánulás.

Elindulunk a szállás felé, útközben megállunk egy pizzázónál vacsorázni. A szállás pontos helye a google mapban az utca másik végére mutat. A Google ma nem volt a barátunk. Hosszú volt ez a nap.

Sardinia 2. Nap

Ma egy programunk van, a Gorropu kanyontúra.

Orgozolo és Urzulei két hegye között vájt utat magának Flumineddu folyója, a túra vonala ezt követi.

Két túra között választhatunk, egyik laposan a folyó mellett kanyarog, tizennégy kilométeren keresztül.

Másik hatszáz méteres szintkülönbséget kínál, cserébe négy és fél kilométer és látványos panoráma a hegygerincen.

Az elsőt választjuk, senki nem akar hegyet mászni.

Parkolóban a parkolójegyárus eligazít, híd után balra. Nekiindulunk, többen vagyunk, mindenki ezt az utat követi. Azt hiszem a parkolójegyárusnak nincs tudomása az enyhébb hosszabb útról, mert pár száz méter és megkezdődik a hegymászás.

Párom kis idő múlva feladja, visszafordul, lányommal felgyorsulunk, tempósabban haladunk. Felérünk, fent gyalogolva végig csodás panoráma a jutalmunk.

Két óra múlva megérkezünk a sziklakanyonhoz, itt már sziklák között kapaszkodva, csúszva ereszkedünk vissza a kapuhoz. Hat euró a belépő, hogy a sziklákat mászva, még egy negyven perces túrára befizethessünk. Csak készpénzt fogadnak el, a buksza párom zsebében maradt.

Ennyi. Másik irányba volna lehetőségünk még kicsit túrázni a hatalmas sziklák között, de azt nem vállaljuk be.

Hátizsákból elrágcsálunk pár szem kekszet, iszunk és indulunk visszafelé. Kicsit gyorsabban érünk vissza a parkolóba. Visszaúton a nap már lemenőben, oldalról világít be a völgybe, a Punta Cucuttos hegyvonulatról csodás képeket lövök.

Szálláson zuhany, öltözés, átugrunk a közeli városba La Calettába vacsorázni.

Sardinia 3. nap

Két napja a reggelinket az utca elején álló kávézóban szolgálják fel. Egy kávé és választhatunk a kroaszan, a rácsos linzer és a melegszendvics között. A lekváros kroaszan a befutó.

Indulunk északnak, Capo Testa sziklaképződményeit csodálni. A part úgy néz ki, mintha a Jóisten egy rohangáló hangyát próbált volna eltalálni monumentális kavicsokkal, a part mentén szanaszét szóródva, egymás hegyén hátán a gigantikus kövek. Egy része szárazon, másik része a tengerben szétgurulva, egymásra támaszkodva.

Erős szél fúj, felkorbácsolja a vizet, méretes hullámok csapódnak a vízből kiálló szikláknak, törnek meg a parti köveken, vízpára borít be mindent. Annyira lenyűgöző a természet ereje, a látványos elemi harc, a szél és a víz dübörgő hangja, órákig tudnám nézegetni.

Megmászok minden sziklát, bolyongok az óriási kövek alatt, bárhol bújok elő, a látvány mindenhol magával ragadó.

Castelsardo városa előtt az út szélén megállunk egy pillanatra, lefotózni az Elefánt sziklát. Belsejében nuragi sírok maradványai.

Castelsardo egy jól megőrzött középkori város a kastélyával, Castello dei Doria-val. A várban egy nagyon egyszerű kiállítás, milyen használati tárgyakat készítettek pálmalevelekből és más növényekből a környéken. A várban szűk utcácskák, jobbára lépcsőkkel, kevés ajándékbolttal, néha templomokba, botlunk.

Szállásunkra a világvége előtti utolsó utcán kell lekanyarodni. Nincs internet, van viszont Berta és Gréta, a két roppant kíváncsi szamár, anyja és lánya. Az ajtónkat egy kövér vörös macska védi, öt perc simogatás az ára, hogy tovább engedjen.

Sardinia 4. nap

Reggel lányom kiül teázni, Gréta rögtön megkörnyékezi, kíváncsisága határtalan.

Kicuccolunk a kocsihoz, párom rámolna a csomagtartóba, Gréta nyakig bent az autóban, hatalmas csacsifülei forognak, minden mozdulatunkat figyeli.

Algheroban, a kikötőben kezdünk, a jegypénztárnál jókora sor áll, nagyrészük a Neptunusz barlanghoz igyekszik. Mint kiderül, a barlang négy napja zárva tart az erős szél miatt, ma sem nyit ki. A pénztáros megesküszik, hogy holnap már nyugodt lesz a tenger, vegyük meg a jegyünket. Hiszünk neki.

Ha már így itt ragadtunk Algheroban, újratervezés és bevetjük magunkat a városba. Gyorsan letudjuk a kötelező látnivalókat és felforgatjuk a bevásárló utcát. Találunk gumicukorboltot, kötelező legalább tíz féléből összeválogatni a rágcsálni valót a sétára.

A világon nincs annyi vörös korall, mint amennyi itt a boltokban fel van halmozva.

Lányom megveszi a százhuszonnyolcadik pulóverét, én egy apró túrazsákba szeretek bele, a család otthon maradt tagjai is gazdagabbak egy-egy aprósággal.

Délután átautózunk Argentierába, egy elhagyott bányába, ahol ezüstben gazdag ólmot és cinket bányásztak 1867-től. A közel száz év alatt egy kétezer fős közösség alakult ki. Majd ahogy jött, úgy vége is lett, 1963-ban bezárták a bányát és az emberek elszivárogtak.

Itt hagyták a bérleményeket, az iskolát, a mozit, a boltot, a templomot és mindent, ami most egy szabadtéri múzeumként látogatható. Ma hetven főt számol a közösség. Lesétálunk a partra, már délután van, gyanúsan feltámad a szél, megint hatalmasak a hullámok. Mellettem két nő fürdik a tengerben, nem normálisak. Bokáig én is bemerészkedem.

Még tart a délután, ugorjunk át Porto Torresbe. Mint kiderül, itt van Sardinia legnagyobb románkori temploma, a San Gavino bazilika. Érdekessége, hogy mindkét vége apszisban végződik, a bejáratok oldalt vannak.

Fél hétkor nyitnak a trattoriák, ma felejtős a pizza, mert az étlapon kínálják a pinse-t. Hasonló mint a pizza, annyi különbséggel, hogy vastag a tésztája és szögletes.

Mire a szállásra érünk, Berta és Gréta már alszik, simán eljutunk az ajtónkig.

Sardinia 6. nap

Ragyogó időre ébredünk, finom szellő fújdogál, valamit tud az a tegnapi jegyárusító.

Berta és Gréta az udvaron épp egy hatalmas mosógépburkoló kartondobozt bontanak szét, komótosan falatozzák.

Kényelmesen készülődünk, 10:45-kor indul a kirándulóhajónk. Egész

Sardinia tele van fecskékkel. Utánanézünk a neten, a sziget egy fontos pihenőállomásuk, vándorláskor néhány hetet töltenek itt el. Begyűjtenek tücsköt-bogarat, felerősödve utaznak tovább.

A hajón jó helyet fogunk ki, természetesen nem indulunk időben, mert néhány utas hozzátartozója még valahol csámborog a kikötőben. Idő mire felveszik a telefont, észbe kapnak, rohannak a hajóhoz.

Háromnegyed óra az út a Neptunusz barlanghoz. Hatalmas sziklák mellett haladunk, olyan meredek a széle, mintha késsel vágták volna le a fölösleget.

A barlang bejáratánál tumultus, egy hajó bent áll, várja, hogy az utasai visszatérjenek. Tőle nem messze ringunk mi, remélve, hogy bejutunk az első helyére és ekkor feltűnik egy harmadik hajó.

Annak a vezetője idegbeteg lesz, látva, hogy mekkora a sor. Kézzel lábbal integetnek egymásnak, erre a barlangnál várakozó lesz még durvábban ideges. Rákönyököl a hajókürtre, erre kirohan a barlangból kb tíz turista. Még nem elég, nincs meg a teljes létszám, fogja a mikrofont és beordít a barlangba.

Még ugyanannyi ember kimenekül, felterelik a fedélzetre, a kapitány elégedett. Eloldják a kötelet, becsusszanunk a helyére. Fantasztikus a barlang, lenyűgöző méretekkel és a fényeket is nagyon ügyesen használják. Különböző termeken haladunk át, a cseppkövek óriásiak és látszik, hogy a vízben még hosszan van folytatás.

Az út nem kőrbe megy, hanem egyszer csak megfordulunk és a később jövők mellett haladunk vissza. Közben a harmadik hajó is kipakolja az utasait, megtelik a barlang. Visszamászunk a hajónkra, hazafelé repülünk, be kell hozni a lemaradást. Algheroban a kikötőben, már tömeg várja, hogy megérkezzünk, kiszálljunk.

Elindulunk délnek, útközben megállunk Bosa városánál. A hírek szerint ez Sardinia legbájosabb városkája. A hír igaz, már messziről a szívünkbe zárjuk. Fent a hegycsúcson a vár, alatta a hegyoldalban a városka lefolyik a Temo folyó partjáig, csupa színes házacskákkal.

A szivárvány minden színében pompáznak és nagy részük frissen festett, jól karbantartott. Felsétálunk, szűk macskaköves utcáik felfelé kapaszkodnak, egyforma apró kilépős vaskorlátos erkélyek néznek farkasszemet egymással.

Egy óra pont elég, indulunk tovább.

Még az első nap voltunk a nurági kultúrát felfedezni, ezekből az építményekből Sardinián több ezer található elszórva. Most az úton többel is találkozunk, némelyik jobb állapotban van.

Késő délután érünk Cagliariba, felcuccolunk a szállásra, még nézünk egy pizzázót, aztán alvás.

Sardinia 7. nap

Szállásunk egy lakótelep harmadik emeletén van Cagliari külvárosában. Mellettünk egy hatalmas bevásárlóközpont, még jó lesz valamire.

Reggeli után begurulunk a belvárosba. Először a Bastione di Saint Remy-t nézzük meg. Monumentális lépcsősor, kapu, terasz, fedett sétáló galéria, ezek sehova nem vezetnek, de roppant látványosak. Bevetjük magunkat az óvárosba, Elefánt kapu, Szt. Mária katedrális, Királyi palota.

Lecsattogunk a Szent Benedek halpiacra, olyan tengeri herkentyűkkel találkozom, amikről még sose hallottam. Molentarius nemzeti parktól többet vártam. Elhanyagolt, néhány flamingó bóklászik a tó közepén, messze vannak, nem lehet megközelíteni, fotózni őket.

A római amfiteátrum következik. Nem vesszük meg a belépőt, mert a fél terület felújítás alatt van, pont a lényeg nem látogatható. Kerítésen keresztül bekukkolunk.

Mindent láttunk, lányom táskát nézne, vissza a bevásárló utcába. Késő délután van, szieszta, majdnem az összes bolt zárva. Azért egy apró fülbevalót csak sikerül megszereznie. Hazafelé megállunk a bevásárló központnál, megvesszük a maradék ajándékokat és a ma esti vacsorát. Nagyon mellé nyúlok, a tésztasaláta valami fűszeres ecettel van bekeverve, látványra jónak tűnt, enni nem lehet. Párom bevállalja.

Sardinia 8. nap

Ma reggel ketté válunk, lányomnak erős táskahiánya van és sürget az idő.

Kirakjuk Cagliari központjában, robogunk tovább. Keskeny földnyelven haladunk, balra a tenger, jobbra sólepárló. És millió flamingó. Tegnap vadásztuk, nem láttunk, most, hogy képtelenség megállni, nincs kitérő, most bezzeg fotózhatnék kifulladásig.

Délen, Pula mellett terül el Nora, egy i.e. kilencedik századig, a főniciaikig visszanyúló város, jól megőrzött házmaradványaival. Fénykorát a rómaiak alatt élte. Tenger mellett a fürdők, feljebb lakóépületek, majd templomok. És nem is ezek a látványosak, hanem a házak épségben maradt mozaikpadlói.

Jó órát bámészkodunk, a lefektetett pallók vezetnek végig, a falu másik végén már egy keresztény templom maradványait találjuk.

Mellette strand. Előrelátó voltam, bedobtam a fürdőruhát a csomagtartóba. Felrántom és futás a tengerbe. Október van, mégis finom meleg a víz. Fél órát úszkálok egy római kori kikötő maradványai felett, ráállni nem tudok, mert éles, hegyes kövek állnak ki belőle, úszócipőm nincs.

Még korai a délután, ingyenesen látogatható a Cagliariban a feltárt Tuvixeddu, Pun temető, benézünk. Kb ezernyolcszáz, akár hét méter mély szabályos derékszögű sírgödröket vájtak a sziklákba, és az alján még vízszintesen folytatták, ott alakították ki jobbra - balra a sírkamrákat. Felettünk zöld papagájok vitatkoznak, csapatban repülnek be a fák lombjai közé, láthatatlanná válnak.

Mire a szállásra érünk, lányom is megérkezik. Táska nincs, van helyette nadrág, mindenki megnyugszik, elégedettek vagyunk.

Összerámolunk, holnap hajnalban visszarepülünk a tizenhét fokba.