Gdanszk, Gdynia, Malbork Pünkösdkor

1. nap Gdanszk

Nem fért bele! Az úristennek sem tudtuk beletaposni a Wizzair-nek abba a béna pink vaskeretébe párom hátizsákját! Az enyémmel még megküzdöttünk, a benne megbúvó zacskó kekszemet szinte hallottam, ahogy kekszmorzsává alakul, de belepaszíroztuk hárman, mindenki láthatta, hogy legálisan vihetem fel. A páromé viszont megakadt már a tetején. 28.650 ft-unk bánta. Elindultunk Pünkösdölni Gdanskba.

A reptéren a földön több színű sáv vezet a vonathoz, buszhoz, taxihoz. A szürke volt a busz, azt követtük.

Gdanskban a 210-es busz visz be a városba. A buszon van egy olyan jegyautomata, amibe beütöm a kiválasztott jegyet, odatartom a bankkártyát, levonja a jegy árát, de nem ad ki jegyet. Állítólag, ha az ellenőr készülékéhez odatartom a bankkártyámat, érzékeli, hogy megvettem a jegyet.

Este hét után értünk a hotelbe, kerestünk a közelben egy pizzázót, ahol mohón megrendeltünk ketten egy ötven centis pizzát. A felét tudtuk megenni.

2. nap Gdanszk

A hotelben ahol megszálltunk, nincs 13-as szoba. A lengyelek nem csak vallásosak, hanem babonásak is.

Hétfő van, az internet azt ígérte, hogy hétfőnként sok múzeum ingyenes. Mára igazítottunk minden ingyenesen látogatható építményt.

Busz bevitt a központba, a Borostyán múzeum bejáratánál 10 óra előtt már sokasodott a túristaáradat.

Csodálatos világ volt bent. A borostyán ezer változata, mérete, színe. És a beléjük szorult színes állatvilág. Még egy ebihalnak is sikerült megörökítenie magát. A borostyánból készült dísz és használati tárgyak szépsége ámulatba ejtő, bár a megvilágításuk még csavart egyet a látványon.

Átsétáltunk a Szent Mária bazilikához, a világ egyik legnagyobb téglából épült templomához, ahova ma szintén ingyen jutottunk be. Bent el sem tudtuk volna téveszteni, a tömeg a főoltár mellett sűrűsödött és mindenki a magasba bámult. Ott a falon felerősítve, a gdanski csillagászati óra. Megnyílt az ajtaja és kis orgonazene kíséretében kivonult a tizenkét apostol. Köszöntöttek minket, majd folytatva ívben az útjukat, a másik ajtón távoztak. A sort a halál zárta, jókora kaszával a vállán.

Következett a Városháza, ahol a négy tárgyalót és felette a múzeumot nyitották meg az ingyenes látogatás előtt.

Az Arany és a Zöld kapu fogja közre a Dluga és a Dlugi Targ sétáló utcákat. Ez régen a Hanza kereskedők piaca volt, ma fullra tömve éttermekkel.

Itt az Artus-udvar volt az egyetlen kakukktojás. Ennek is ingyenesnek kellett volna lennie, de még csak ki sem nyitott. Előtte a Neptun kút, ami alapot szolgáltatott a helyi Goldwasser likőr legendájának:

Szóval, egyszer egy öreg a kútba hajította az aranypénzét és Neptun rögvest ráugrott, a szigonyát dobva utána. Az arany rögtön pehellyé változott, ami azóta is jól látható a Goldwasser likőrben, amiben aranylemezkék úszkálnak.

Kiértünk a Motlava partjára, ahol véletlenül besodródtunk a Mariacka utcába. Itt minden négyzetméterre esik egy borostyán bolt. A hatodikig tartottam magam, de hát én sem vagyok vak. Egy nagyon cuki fülbevalóval a fülemben sokkal kényelmesebben bogarásztam a következő számtalan kirakatot.

A Daru kapu alatt bámészkodtunk, néztük a turistahajók tömegét, beültünk egy pohár sörre.

Hazafelé, a lenyugvó nap sugara vízszintesen bevilágított a Zöld és az Aranykapu ívei között, közte végigpásztázva a régi piacot. Csodás látványvolt.

3. nap Gdanszk

Gyors reggeli, busszal be az óvárossal szembe a Motlava túlpartjára. A gyaloghidak egy része úgy van megoldva, hogy félóránként vagy leereszkedik, vagy keresztbe fordul a folyón, hogy át lehessen sétálni. A másik félórában felemelkedik, vagy a sodrás irányában áll a folyó közepén, hogy a hajók is tudjanak közlekedni. Tudni kell jól időzíteni a buszt.

A tengerészeti múzeumban mindent kiállítottak, ami csak Gdanskkal és a hajózással kapcsolatos. Aki szereti a hajómodelleket, annak egy kánaán. Megismerjük az összes híres hajót, az összes híres tengerészkapitányt és a híres tengeri csatákat.

A Motlava partján, a múzeum bejárata előtt ring az egykori Soldek szénszállító hajó. A múzeummal közös jegy olcsóbb. Egy iskolás csoporttal együtt haladunk, egymást előzgetve. Lent a rakodótérben indul a túra. Belülről monumentális, az isten szene is elfért ekkora bödönben.

Motorház pöfög zakatol, kazán sistereg, izzik benne a szén. Lapát odakészítve, mindenki fotózza magát.

Egy szinttel feljebb a mindennapi élet: matróz, rádiós, tisztiszoba, konyha, étkező. Eléggé puritán.

Fent a fedélzeten a térképszoba, a kapitányi híd, itt is minden tekerhető, kapcsolható. Végül kisétálunk a hajó elejére, itt ér véget a túra.

Visszasétérünk a folyó túloldalára, ott egy 1400-as években épített daru, a Zuraw. A hajókba a rakodást és a vitorlarúd felállítását segítette. A mozgatása négy hatalmas fakerékkel volt megoldva, melyekben emberek taposták, forgatták belülről a kerekeket. A múzeumőr páromat kizavarja a kerekek közül. A kiállítás intetaktív, mintha belecsöppentünk volna a középkori kikötő életébe.

Még kora délután van, kibuszozunk Westerplatte félszigetére. A lengyelek ettől az időtől, 1939 szeptember 1-től számítják a II. világháború kezdetét. A németek megtámadtak itt egy katonai raktárat, úgy számolva, hogy alig lesz ellenállás, mivel a bázist 180 ember védte. A lengyel katonák egy hétig tartották magukat. Az emlékműig, végig az úton ennek a napnak a története, a katonák név szerint megemlítve, emlékezve rájuk.

A múzeum mögött a Balti tenger. Apály van, messze besétálunk, hogy elérjük a vizet. Tizenkét fokos, a fotó kedvéért bedugom a lábamat a habok közé.

4. nap Malborki vár

Ma kiruccantunk Gdanskból. A vonaton minden tipi-topi volt, wc-ben melegvíz, szappan, kézszárító. Hatvan kilométert vonatoztunk dél-keletre, ahol is ott áll a világ legnagyobb téglából épült és legnagyobb területet elfoglaló vára, a Malborki vár.

Százharminckét évig építette egy német, keresztes lovagrend Szűz Mária tiszteletére, ami látszik is, mert ahol lehetőségük volt, mindenhova pingáltak, vagy faragtak egy Máriát a gyermekével. Idővel többször gazdát cserélt, végül a második világháború letarolta, a semmiből építették újjá.

A jegyet két helyre vettük, a vár és a múzeum. A harmadikat, a kétszázharminc lépcsőből álló fantasztikus kilátást ígérő tornyot szerényen kihagytuk. Kaptunk hozzá magyarul beszélő audio guide-ot, ami szó szerint úgy vezetett minket végig, mintha hülyegyerekek volnánk.

Többször figyelmeztetett minket, hogy hova nézzünk, hova lépjünk, egyetlen szépséghibája volt a dolognak, a jobb és a bal irányokat nyolcvan százalékban keverte.

Minden teremről, érdekességről tudott egy történetet, igazán szórakoztató volt vele a séta, ami pontosan négy órán át tartott.

Mászkáltunk alsó,- közép,- és felsővárban, pincékben, padlásokon, rengeteg lovagtermet látogattunk meg, ahonnan párszor titkos csigalépcsőkön jutottunk át hálószobákba, régi irodákba.

A várat keresztes lovagvárnak állították helyre, valószínűleg későbbi lakói nem alkottak itt maradandót.

Délután négyre felyeztük be a sétát és most itt ülünk felpolcolt fáradt lábakkal a vonaton. Még nem döntöttük el, hogy éhesebbek, vagy fáradtabbak vagyunk-e, haza menjünk elterülni az ágyon, vagy üljünk be valahova Gdanskban pizzázni.

5. nap Gdynia

Ma megint vonatoztunk, csak ellenkező irányba, mint tegnap. Gdynia volt a cél. Az állomástól húsz perc séta a kikötő.

Ez a nap a párom napja volt. Először is meglátogattunk egy tengeralattjárót.

A Sokoł, lánykori nevén KNM Stord, norvég jármű volt, majd átkerült a lengyelekhez. 2024 óta látogatható.

Megszámoltam, kilenc fekvőhely van benne (az egyik négyemeletes ágy, de nem lehet felülni) és egyszerre huszonegyen szolgáltak rajta. Nem igazán lehet értelmezni, hogy abban a szűk keskeny csőben hogyan fértek el, mi sem tudtuk kikerülni egymást, egyirányba haladtunk egészen a wc-ig, ott volt kitérési lehetőség.

Itt is mindent babrálhattunk, a hangok imitálták a víz alatti állapotot, a szonár állandóan ellenséget keresett.

A tengeralattjáró a tengerészeti múzeum előtt szárazföldön áll, a múzeumi belépővel együtt olcsóbb a jegy.

A Tengerészeti múzeum teljesen más, mint a gdanski volt. Itt a fő hangsúly a hajós életen van, a legénység és a tisztek hétköznapjait mutatja be. Kint, a múzeum körül eszement mennyiségű hadászati felszerelés a tizenhetedik századtól a II. világháborúig.

Itt felállítottak egy pihenőasztalt, ahol az asztalon kialakított négyzethálóban mi mást is lehetne társasjátékozni, mint a "torpedót". Még a kavicsok is ki vannak téve, valamint valódi torpedók kicsinyített méretei a kilövendő területek.

Innen kicsattogtunk a kikötőbe, ahol két hatalmas csoda ring.

A Błiskawica a világon a legöregebb, még mindig vízen ringó hadiromboló a II. világháborúból. Jegyét még a múzeumban vettük meg. A bejáratnál igazi matróz terelt irányba, nem akart velem fényképezkedni. Itt is mindent megmutatnak, mindenhova benézünk. Nekem tizenkettő egy tucat, nem ájulok el a lenti gépezettől, a hatalmas dízel motortól, párom hüledezik a méretekről.

Engem inkább a kabinok, a mindennapi élet érdekel, hát itt sem voltak elkényeztetve a közlegények.

Végig járjuk alul, majd a fedélzeten szemléljük meg a fegyverarzenált. Ezek tutira tudtak lőni minden irányba, az ágyúcsövek forogtak össze-vissza.

A Błiskawica hadihajó előtt van kikötve a másik csoda, a Dar Pomorza háromárbócos vitorlás. Több mint száz éven keresztül járta a világ tengereit, majd itt Gdyinában lett nyugdíjas. A fedélzeten árulták a jegyet. A már szokásos lehetőség, hogy mindent megnézhetünk a kijelölt útvonalon. A legénység egy légtérben, az ebédlőasztalok felett kifeszített hálókban aludt, míg a tiszteknek elképesztő kényelem.

Vörösbársony huzatú szalon, pihenő és ebédlő, zongorával, faragott korlátú lépcsőházzal.

A hajó fehérre van mázolva, a partról nézve méltóságos, elegáns, büszke.

Míg besétáltunk a kikötőbe, a hajók folyamatosan érkeztek, kötöttek ki, megvacsoráztunk egy kis etetőben, és indulás a vonathoz.

6. nap Gdanszk

Utolsó napunk, először kibuszozunk a Szolidaritás múzeumhoz. Hat napja buszozunk egy olyan városban, ahol meghagyták az utakon a macskakövet. Mondjuk tényleg jól mutat a régi Hanza házak között és ennyi idő alatt megtanultuk, hogy a buszon hol vannak azok az ülések, ahol nem harapjuk el a nyelvünket útközben.

A hajógyár előtt monumentális szobor, ahol Lech Wałesa beizzította a vasat és egy hordón állva sikerült úgy felhergelni a munkásokat, hogy elindította a Szolidaritás mozgalmat 1980-ban.

A hajógyár régi bejárata, most a múzeumhoz vezet. Gigantikus épület, benne szinte percről percre dokumentálva minden, ami Wałesával és a mozgalmával történt.

Délre beérünk az óvárosba. Van egy elmaradásunk, az Artus-udvar idáig zárva volt, most megnézzük. Az épület a Hanza-szövetség kereskedőinek találkahelye volt eredetileg. Rendesen ki is díszítették mindkét termét. A bédekker szerint a falfestmények káprázatosak, szerintem tömény giccsparádé. Emeletén van egy kiállítóterem, na ott vannak szuper festmények. Azt érdemes megnézni.

Innen egy ugrás az Aranykapunál a börtönmúzeum. Toronyban tekereg a csigalépcső felfelé, emeletenként három cellával. Néhány cella annyira csöpp, hogy talán nem is lehetett benne kinyújtózkodni.

Ezekben láthatók az emberi képzeletet felülmúló középkori kínzóeszközök. A hanghatás és a fény fokozza az izgalmakat, mindenhonnan sikítások, nyögések hallatszanak. Az egyik cellának megmaradt az eredeti ablaka, erre külön felhívják a figyelmünket.

Még kora délután van, ellátogatunk a Motłava partjára és befizetünk egy órás hajóutat a Westerplattéig és vissza. Nem mondanám, hogy ez a hajóút szép, de látványosnak látványos. Kiérve az óvárosból kezdődik a hajógyárral.

Darutömegek, amik szednek szét, vagy javítanak hajókat. Utána végig kétoldalt áruszállító hajók. Egyikből pakolnak ki, a másikba rámolnak be. Istentelen mennyiségű szénkupacok, amiket fúj a szél, felkavarva a szénport. Hogy ez a por ne telepedjen rá a városra, erősen porlasztják rá mindenhonnan a vizet.

Szóval, ahogy befordult a hajónk, mintha egy szenes-vizes szürkés ködön furakodnánk át. A hajók a parton egyre nagyobbak, teljes kivágott erdőket nyelnek el. Ez így megy a Westerplattéig. Ott sokan kiszállnak, helyettük mások jönnek, fordulunk vissza.

Jól időzít a kapitány, minden mozgóhíd szabad utat enged, visszatérünk a kiindulási pontra. Még egy fagyit elnyalunk, indulás haza, holnap végetér a szabi.