Az erdélyi túra negyedik napja (Lovas Nemzet XIX. évfolyam 11-12. szám)

Ő már elmúlt egy éves!

Első és második nap itt.
Harmadik nap itt.

- Szia Kinga! Mit tudsz? Merre lesz a mai túra?
- A Madarasi Hargitára.

Párom két napja folyamatosan nyaggatta Andrást, menjünk fel lóháton a Madarasi Hargitára. András egy darabig ellenállt. A jó út aszfaltozott és tele van autóval, az erdei út elhanyagolt, nem lehet végig menni rajta. Végül beadta a derekát:
- jó, menjünk, kitalálunk valami kompromisszumot.




A szomszéd apró kutyája jelentkezett, most ő kísért minket. A harmincöt kilométeres úthoz a már szokásos Magasbükk az indulás, onnan Filió az új irány. Országútra tértünk, a lovak patája hangosan kopogott. Sunyi lassú emelkedőn haladtunk, az állatok lehajtott fejjel bólogatva meneteltek.

Kecskevészhez az elágazás jobbra tekergett felfelé az aszfalt úton, rajta túrázókkal akik gyalog vágtak neki a bércnek, őket rengeteg autó előzte a lustább kirándulókkal.

Az elágazásnál sziklába foglalt szerény tábla, ami Széchenyi Zsigmondnak állít emléket. Párom gyerekkorában falta a vadásztörténeteit, nem emlékezett hargitai leírásra. Az út elején voltunk, András még friss volt, nevetve mesélte el az emléktábla legendáját.

2007-ben, Dr. Gothárd Béla egy székelyudvarhelyi ügyvéd és vadász, aki imádta a viccet és a Széchenyi Zsigmond könyveket, az egyik kötetben felfedezte azt a két oldalas leírást, miszerint az író itt Kecskevésznél indult a hegyekbe vadászni. Sajnos a híres vadász, nincs mit kertelni, úgy ahogy volt eltévedt a rengetegben, akaratán kívül a hegy túloldalán jött ki másnap az erdőből. El is ment a kedve a hargitai vadászattól nagy dirrel-durral vonatra ült és soha többet nem  tért vissza.

- És erről nem tud senki? Idáig! Ez szoborért kiált! - Dr. Gothárd íróasztalához ült és levélben fogalmazta meg, hogy az mégsem járja, hogy itt vadászott a híres író és ez majdnem feledésbe merült. A felmerülő igényre hivatkozva kérte, hogy a vadászat emlékét öntsék bronzba. A levélből szerényen kihagyta Széchenyi gyors távozásának okát.
                                                   
Borítékba tette, megcímezte az illetékes román minisztériumnak, bélyeget nyalt rá és elsétált vele a postára. És várt. Várta a választ. Eltelt egy év, sajnos ez az év vele együtt távozott. Halála után nem sokkal megérkezett a minisztériumtól a válasz. Mit ad Isten, komolyan vették a kérését, támogatják az elképzelést, sőt az emléktáblát elkészítik leszállítják, csupán egy követ kérnek, amire elhelyezhetik. Dr. Gothárd baráti köre és a Magyar Országos Vadásztársaság is értették a viccet, összefogtak és az emlékmű 2011 óta ott áll a kecskevész felé vezető elágazásnál.

Mi a balra vezető utat választottuk, ez földút volt, elhagyatottan tekergett a Sapkafenyő felé.

Érezhetően meredekebb kaptatón jártunk, mellettünk keskeny mederben futott a patak, a lovak néha megálltak szürcsölni. Egyik oldalon a vulkáni eredetű sziklafal, másikon hatalmas fenyők sorakoztak, csodálatos volt.

Kecskevész

A fakitermelés itt is folyt, sőt itt már igencsak méretes legallyazott farönkök vártak szállításra.
Eljött az a szakasz is, ahol le kellett szállnunk a lovakról, gyalogosan kapaszkodtunk felfelé. Istentelen meredekké vált a terep. Mivel párom ötlete volt ez a túra, felfelé kapaszkodva, kiterjedt családfájáról jó pár ágat leszaggattam. Nem baj, engesztelésül majd halottak napján, néhány szál krizantémmal többet viszek a temetőbe.

Amikor már a tüdőnket köptük ki, mert a kaptató elviselhetetlen volt, ráadásul osztoznom kellett Krónával a stabilabb köveken, végre előttünk volt a Berszán sarok. Óriási fenyőkkel körül vett apró hegyi legelő, derékig érő fűvel.

András a szokásos fehér zsineggel kerített el a lovaknak területet, leszerszámoztunk. Földre rogytunk, kicsomagoltuk a reggel bekészített szendvicseket és örültünk hogy élünk. A lenti harminc fok után éles kontraszt volt a fenti tizenkét fok, jól esett az izzadt hátunknak. Mellettünk egy magasles, Ceausescu kedvenc lőállása. Csöppet sem csodálkoztunk ezen, tetejéről a kilátás fergeteges volt.

- Ceausescu anno lőtt itt egy medvét, amiről kiderült, hogy nem tartozik a nagyobb méretűek közé. Olyan nem létezik, hogy az elnök kicsi medvét lőjön! Semmi gond, a trófea kikészítése közben nyújtották a maci bőrét. Reccs, az anyag nem bírta, elrepedt. Gyors riasztás a vadásztársaságnak, SOS, azonnal lőni egy másikat. Reggelre tálalva volt az új mackó, senki nem vette észre a cserét.

Fél órás pihenő után a lovak is frissebbek voltak, csatasorban érkeztünk a Kálvin térre. Ez komoly! A Hargita közepén az erdő rengetegében van egy elágazás, amit a helyiek Kálvin térnek hívnak. "Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak, a Madarasi Hargita következik"

Kálvin tér

Ahogy közeledtünk a Sugóhoz, úgy javult az út, murvával szórt széles rész következett. Felzárkóztunk, töltre váltottunk és emelt fővel mind a heten egymás mellett léptetve elegánsan vonultunk be a vendégházakhoz. Élveztem, hogy a turisták kapkodták elő a fényképezőgépeket, mindenhonnan minden fej felénk fordult.

A turizmus nagyiparban folyt, egész nap az átalakított nyitott hátú kis teherautók fuvarozták fel a kényelmes turistákat a csúcsra. Lefelé jövet pár doboz sörrel bélelt, nótázó kirándulókat hozott vissza.
Itt áll - a többi között - az az első menedékház, amit 1942-ben húztak fel a Magyar Kormány és az Erdélyi Kárpát egyesület összefogásával. Nyitása óta - a háborút kivéve - folyamatosan üzemel, leszálltunk egy üdítőre.

1650 méter magasan álltunk. Le a kalappal a lovak előtt. A Madarasi csúcsra, lovagolva nem lehet felmenni, a gyalogtúrára már nem lett volna időnk, meg egyébként bevallhatom, sem erőnk, sem kedvünk nem volt a tömegben vonulni felfelé.
A sífelvonónál állt egy ratrak. Hó hiányában semmi dolga, viszont mellé állítva a lovat, róla könnyen felültem Króna hátára.

Lefelé András a Hadak útját választotta. északi oldal, árnyékban fogunk haladni. Szerintem ő sem gondolta, hogy ez tényleg a hadak útja lesz. Mihály Havasán a lovak még biztonságosan rakosgatták a lábukat, kereszteztük a Kis és a Nagy Mihály sípályáit, aztán egyszer csak vége. Mármint az útnak. Elmosta az eső, senkinek nem jutott eszébe rendbe hozni. Indult a kálváriánk.

Leszálltunk, száron vezetve a lovakat igyekeztünk két lábon maradni a meredek lejtőt szaggató csúszós sziklák, guruló kövek között. Ötszáz méteres szint különbséget ereszkedtünk és ezt jóindulattal mondom, mert ez az ereszkedésnél jóval több volt.

A lovagló csizma totál alkalmatlan a túrázásra, második fenékre esésem után Zoli a saját lova után kötötte az enyémet. Két kézzel kapaszkodva már biztonságosabb volt. Nehezítésként kidőlt, egymásra zuhant fenyőket kerülgettünk, körülöttünk mindenütt málnabokor, tele érett gyümölcsökkel. Azt hiszem ezt hívják túlélő túrának. Párom lova Kvardi megsínylette a "falmászást", két patáján meglazult a szög, most már ketten botladoztak Krónával.

Végre hallottuk a Sugó patak csobogását, rendezett útra értünk. De jó volt megint lovon ülni! Az osztrák házaspár kislánya, Lili szó nélkül menetelte végig az utat, egy panasza sem volt.

Széncsűr mellett az út nyirkos volt, benne gyönyörű friss medve lábnyom. Párom előkapta a fényképezőgépet, de a kép életlen lett. Kvardit visszafordította még egy fotó erejéig. A ló nem engedelmeskedett, folytatni akarta az utat. Kisebb harc indult, de az állat nem engedett a huszonegyből. Zoli a segítségére akart sietni, de ő is ugyanúgy járt. Kiskutyánk erősen szaglászott a sűrű felé, Zoli intett páromnak, nem éri meg a fotó, valószínűleg a medve még a közelben van, menjünk innen.

Aztán egyszer csak ott volt Magasbükk, a már ismert úttal, biztos talajon poroszkáltunk, megkordult a gyomrom.
Lovardában Attila Zoli segítségével új szögeket ütött Kvardi patkóiba. Most láttam ilyent először, rossz volt nézni, ahogy a ló patáján oldalt kibújt a szög hegye.

Attila és Zoli Kvardit műtik

Ezen a túrán sokat gyalogoltunk, kapaszkodtunk, mégis a legemlékezetesebb lett. A lovak extra adag vacsorát kaptak, ami bővült fél vödör valami színes rágcsival, de mi is megérdemeltük a kényeztetést. A Honor villában Vaddisznósült mellé vörösborban flambírozott aszalt szilvát tálaltak. Örültem, hogy másnapra csak egy fél napos lovastúra volt kiírva a vadasparkba.

Ötödik nap itt.