Az erdélyi túra harmadik napja (Lovas Nemzet XIX. évfolyam 11. szám)

Első és második nap itt!

- Jó reggelt! Itt a kávéd!
- Igen...  -.Atya ég!...A derekam!...Nem mozdul!...Sőt a lábam sem! Teljes izomláz.

A bitang életbe! A kezem volt az egyetlen mozdítható testrészem.
Pár perc bejáratás után lemásztam az ágyról, hogy kijussak a fürdőszobába. Elfelejtettem az előző napi felfedezést, miszerint a tus fordítva van rákötve a vízvezetékre, a hideg víz alól késve ugrottam ki.






A reggeli kolbászos rántottára inkább a rántottás kolbász név illett, Kati három tojásból és egy rúd kolbászból ütötte össze. A szarvashúsból készített ételeknek volt egy kellemes intenzív megkülönböztethető íze.
Ági halál türelmesen várt, majd lefuvarozott minket a lovardába.

Két ifjú lovász

Lovász Attila lányával, pöttömnyi Kingával előző nap összebarátkoztam, Jól értesülten jelezte, ma Króna a lovam és ő már alaposan kitisztította a patáit. Sőt a ló oldala is rendben, csupán a számára elérhetetlen lóhát az egyetlen poros felület. Együtt választottuk ki a kantárt és nekiláttunk a felszerszámozásnak. A befejezést András ellenőrizte, gyakorlatilag az egészet átigazította. Nem baj, azért mi Kingával egymás tenyerébe csaptunk.

Króna mint korona, sötét pej kanca, sörénye rövidre nyírva, csupán a homlokán maradt a hosszú bolondos szőrzuhatag, ami barna meleg szemét árnyékolta. Mindenki állította, a legkényelmesebb lovat kaptam és neki a legszebb a töltje. Haladós ló, vissza kell fogni. Egyedül Zoli figyelmeztetett, az állat szeret botlani. Nos, majd figyelünk ám egymásra Króna!

Szombat lévén többen csatlakoztak a túrához. Először is a kötelező összeszoktató kőr, aminek a második felében kezdődött a tölt. Húha! Csoda történt! Króna töltben indult el és valóban igaz, bitang kényelmes lovaglás. Egyre gyorsabban kapkodta a lábait, a kőr elején még hatodik voltam a sorban, közepén átcsapott vágtába és másodikként értünk a kijárathoz. Valóban rohanós, fogni kell a kantárt.

Pongrác és Fanni kutya élre álltak, vezették ki a faluból a csapatot. Az út a magasbükki pihenőig megegyezett a tegnapi útvonallal, a rétet elhagyva most balra fordultunk. Előttem utazott Virág, Hargita leendő akadályfutó bajnoka. Folyamatosan csacsogott, minden érdekelte és mindenről volt önálló véleménye, barátnőjének Anitának elég volt hallgatni.

Kolpigba érve pisztrángos tó fölött átívelő fahídon kopogtak a paták. Még mielőtt megszólaltunk volna, Andás bólintott. -Igen, tudja, nincs elfelejtve, következő este pisztráng vacsora van beígérve. Króna tényleg szívesen botlott, lábam folyamatosan szorosan kulcsolt a derekán.

Oláhok dombján hatalmas birkanyáj legelészett, négy marcona kutya felügyelete alatt. Közeledtünkre nekiiramodtak a dombtetőnek és ugatva hörögve bekerítettek minket. A Pongrác ás Fanni ügyesen a lovak közé állt, a dühös ebek a lólábak közé nem mertek beugrani. A pásztor nem erőlködött, hogy a kutyái visszatérjenek, András, Zoli és párom szálltak velük szembe.
-Ember! Hívja vissza a kutyáit, fegyver van nálunk!

Na ez hatott, gyors füttyjel és a kutyák kelletlen de engedelmeskedtek. A pásztorok nem mennek le naponta a faluba, úton útfélen láttunk olyan láda formájú faépítményt, amiben nagyon szűken, de éjszakára meghúzzák magukat. Oldalukon elhúzható ajtó van.

Pillangó kelepce

Pálasza erdejében András az út mellett mutatott egy lepkegyűjtő szerkezetet, egy itteni pillangó fajta váladékából készít orvosságot a gyógyszeripar. Itt kevés a fenyő, inkább lombos fák sűrűjében jártunk, alattunk a Nagypatak csobogott. Látni nem láttuk, a sűrű növényzet takarta az erdő belsejét. 

Viszont balra valami csörtetett. Aztán még egy! Atya ég! Hány medve van a bokrok mögött? Ekkor kolomp kondult mellettünk. Bakker! Ezek tehenek! Tehenek az erdőben! És egyszerre mindenütt tehén volt. Jobbról ereszkedtek le a hegyoldalról, balról kapaszkodtak fel és kíváncsian bámultak minket. Némelyik kocogott kicsit előttünk, páran követtek. Jót derültünk ezeken a fitnesz teheneken, vajon mennyi erejük van még tejet adni, ha egész nap túráznak.

A teheneket termő erdő

Kiértünk az erdőből, Nagypatak tetején hatalmas hegyi legelőre értünk. Itt, a Hortobágytól több száz kilométerre, mi sem természetesebb, óriási magyar szürke gulya legelt. A bikák lassan elindultak felénk. Vagy kevés a marhák dioptriája, vagy bitang kíváncsiak, de ma az összes erdei és mezei szarvasmarha mind  közelről akart minket megcsodálni. 

Zoli a két kutyát visszaparancsolta, egyenletes tempóban szorosan egymás mellett vonultunk át, a csorda szűk helyet nyitott.

- Króna, most ne botolj meg! Csak most bírd ki! - Szorítottam erősen a combommal.

Gyönyörűek, büszkék

Elhagyva őket nyílt egyenes szakasz következett. Uzsgyi, induljon egy hosszú tölt! Ó de élveztem! Mint a nagyok, én is gyönyörű töltben ügettem, aztán megint begyorsult Króna és egy laza vágtával érkeztünk a fákhoz.

Erdőben fűrészzúgás, az út szélén fával félig megrakott szekér. András megállt beszélgetni a favágóval.
- Kinek az erdejében vágja a fát?
- Tudj a rosseb, tán még a tulajdonosa sem tudja, hogy itt erdeje van.
- Higgye el barátom, hogy tudja! Enyém az erdő.
Megszeppent csend, sűrű pislogás, kínos mosoly.
- Még kettőt kivághat, aztán menjen Isten hírével.

no comment

Felkapaszkodtunk Bazita bércére, jobbra a mélyben a zeteváraljai víztározó. Pár kanyar és előttünk állt a csupa muskátlis Kőfenyő panzió. Mellette meredek legelő, amit András a villanypásztornak álcázott fehér spárgájával gyorsan kőrbe kerített. Leszerszámoztuk a lovakat, kézmosás, az asztal már terítve volt.

Hargita tele van hasonló panziókkal és apró kulcsos házakkal.
Húsleves cérnametélttel, utána rántott hús, rásütött sajttal, tükörtojással. Megismétlődött a tegnapi probléma, a szedres palacsinta csak kis pihenő után csúszott le.

Ebéd után kiültünk a panzió lépcsőjére szuszogni és a két kutya füle tövét vakargatni. Itt a hegyekben valahogy lelassult az idő, nem volt semmi sem sürgős. A panzió tulajdonosának apósa jó kedélyű öregúr, elmesélte, hogyan tanította őt annak idején az iskolában oroszra egy a hadifogságból hazatért és orosztanárnak kikiáltott helyi iparos. Most is kicserélődtek a hírek, aztán eldöntöttük, indulunk haza.

A fránya lovak! Azon a meredek legelőn, mind fenn a csúcson legeltek! Derékig érő fűben kapaszkodtunk utánuk. Felnyergeltünk, csúszkálva az erős lejtőn, vezettük a lovakat az elágazásig. Ott egy, az út szélén fekvő farönk oldalához állítva Krónát, felültem a hátára. Teli hassal nem volt kedvem ugrálni.

Küküllő mentén Zeteváralja felé vettük az irányt. Sima útra érve indult a kellemes tölt, amit Króna megint gyorsulási versenynek gondolt. Sajnos én sem figyeltem, a ló sem, nem szorítottam a lábammal. Króna fékezés közben botlott, ő megállt én egyedül mentem tovább. Így visszaemlékezve, elég sokáig billegtem a leesés és a fennmaradás határán, végül a földön találtam magam. Könyökömön horzsolás, egyéb nem történt.

Hazáig poroszkáltunk, utolsó rövid töltünk a lovardához vezető bekötő úton volt, ott Króna a keskeny út miatt nem tudott kitörni.

Pongrác és Fanni kölykei kigurultak a góré alól, Lilit hívták egy esti utolsó játékra. Nem lehetett nemet mondani nekik.

Kingával összeszokottan szerszámoztuk le a lovat, mindannyian indultunk vacsorázni. Szarvasragu után kiültünk naplementét nézni. Párom addig szórakozott a fotómasinával, míg becsalta a lemenő nap sugarát a székelykapu faragásai közé. Követtük a napot, elraktuk magunkat pihenőre. Még nem sejtettük, másnap minek nézünk elébe.

                                                                   Negyedik nap itt.
                                                                      Ötödik nap itt.