Hazafelé a Hargitáról, Székelyudvarhely

Székelyudvarhelyen a buszpályaudvar mellett :-)

Letelt a szabi, sajnos vége a lovastúrának. Az augusztus huszadikai hosszú hétvége sok Magyarországon élő székelyt csalt haza rokonlátogatásra, előre figyelmeztettek, hazafelé a buszjegyet korábban vegyük meg.

 Honorvillában Ági segített nekünk és jól tettük, még a beállított pótbusz sem tudott mindenkit hazavinni. Mi zsebünkben a bilétával, nyugodtan vágtunk neki a városnak.

Székelyudvarhely a második legnépesebb város a Hargitában. A tour info által osztogatott turisztikai kalauz tökéletes segítség volt a napi sétánkhoz, pár órányi időnk meghatározta a látnivalók mennyiségét.

Na de azért ennyire nem sürgős, a buszpályaudvar mögött van a piac! Cigány asszonyok hosszú sorokban egyforma tíz literes vödrökben árulják az áfonyát, szedret. Erősen megdolgoznak ezért a vödör gyümölcsért, a családokat teherautók viszik fel a hegyekbe, ahol az áfonya megterem. És bizony a bokor nem magas, mélyre kell hajolniuk, hogy a bogyókhoz hozzáférjenek. A medve is szereti az áfonyát, ha a bocsát kíséri, kevés az esély a menekülésre. Volt is kereslet a piacon, hamar fogytak a vödrök.

Szerintem Erdély legillatosabb fűszere a csombor, remek íz a káposztás ételekbe. Két csokorra alkudoztam, és az alku létre is jött, mert elhoztuk az árus összes áfonya és szederlekvárját is.

Szerzeményeinket betettük a csomagmegőrzőbe a bőröndünk mellé és most már tényleg jöhet a kultúra.

Tompa László emlékszoba

Támadt várral akartuk kezdeni a sétát, de a kapu zárva, sehol senki, nem jutottunk be.
A közvetlenül mellette álló házban van Tompa László emlékháza. Ott szerencsére meghallották a kiabálásunkat, beengedtek. A család, aki az emlékszobát rendben tartja, a földszinten autómosót üzemeltet. A hölgy kinyitotta a szobát, kicsit beszélgetett velünk, majd sietett vissza az egyik tisztuló autóhoz.

A szobában a falakon minden információt megkapunk, olvasgassunk, bogarásszunk nyugodtan. Valóban így volt, ajándékként egy gyönyörű vers a költőtől a dohányzó asztal fölött. A könyvespolc nyitva, kivettünk pár könyvet és a fotelokba bevackolva lapozgattunk. Az ötlejes belépő a városi Haáz Rezső múzeumba is feljogosított a belépésre.

Haáz Rezső múzeum

A múzeumban egy komoly kiállítás volt a környező romtemplomok feltárásáról és a pénzverés történetéről. A numizmatikai tárló alapját Nagykedei Fekete Sámuel ajándéka adta, aki a református kollégiumnak adományozta gyűjteményét, majd ez a romtemplomok körüli ásatások során talált érmékkel bővült. Most már tudom, hogy a fitying nem csak most, de Károly Róbert idejében sem ért sokat.

A harmadik, még rendezés alatt lévő kiállítás a könyvnyomtatásról fog teljes képet adni. A két méter magas kivetítőn a tíz perces kisfilmben, egy barát meséli el ízes magyar szavakkal a középkori másoló szerzetesek munkáját.

A Vasszékely

A Tamási Áron és Orbán Balázs utca között elterülő régi piactéren, majdnem minden fontosabb műemlék megtalálható. A Vasszékely szobra mellett a Benedek Elek líceum oldalán kezdtük a sétát, ez volt az árnyékos oldal. Az eklektikus stílusú városháza felújított épülete előtt Orbán Balázs szobra, majd a Milleniumi emlékoszlop és az 56-os emlékkereszt. A tér végét a Ferencesek kellemesen hűs temploma és az Emlékezés parkja zárta. 

A fagyizót a tér végén, a legjobb helyre rakták. Mintha otthon lettünk volna, itt is a fagyik nevét erős fantáziával megáldott cukrászok adták. Két két gombóccal bevonultunk a tér fái árnyékába, lábunkat pihentetve hallgattuk a déli haragszót.

Augusztus 20-a révén, a magyar politikai élet is fontosnak tartotta, hogy megmutassa magát a városban. A harangszót követően mindkét oldal megjelent a téren. Az egyik az Orbán Balázs szobornál, a másik az Emlékezés parkjában, Csaba királyfi mellszobránál ünnepelt. Székelyudvarhelyen a politikai élet tökéletesen kiegyensúlyozott, mindkét oldalról a lelkes tömeget két-két fő képviselte.

Erdélyben a „Merkur” nevű élelmiszer üzletlánc ügyesen összefogta a székely termelőket és „Góbé” márkanévvel minőségi termékeket gyártatnak, forgalmaznak. Kicsit drágább, de finomabb, és a csomagolása is egységes, mutatósabb. Vissza a buszpályaudvar felé benéztünk egy ilyen boltba, hogy a kötelező pálinkát megvegyük. Ez a bolt más újdonsággal is szolgált számunkra, bejáratánál italautomata helyett tej automata üzemelt.

Góbé és az tejautomata

Itthon Kinga, a szomszédasszonyom figyelmeztetett, hogy a kézi gyártású erdélyi csokit ki ne hagyjuk. Biztos vagyok benne, hogy nem egy ősi helyi termékről van szó, de azért vettünk, és valóban finom.

Délután ötkor indult a busz Pestre. Messziről megint viszont láttuk a Gordon hegyre épített hatalmas „Pléh Krisztust”. Királyhágóig sok faluból volt felszálló, utána kiderült, hogy több jegyet adtak el, mint amennyi ülés van a buszon. A gyerekek a szülők ölébe költöztek, a váltó sofőr a lépcsőn húzta meg magát. Határon felmutattam az igazolványom, hátradöntöttem az ülést és hajnali négykor a Népligetben ébredtem fel.