2017. augusztus 2., szerda

Kozino meséje



Székesfehérvár 1116, a kalendárium februárba fordult. Már tizedik napja fagyos jeges szél rázta az ablakokat, csontig hatolt a hideg. Kálmán hetek óta nem aludt a fájdalomtól. Bármi csodaszert próbált ki rajta Draco az orvosa, gyulladt füle egyre erősebben lüktetett élesen, gyilkosan. Harmadikán hajnalban teste feladta a harcot, Könyves Kálmán negyvenkét évesen maghalt.







A Velencei köztársaság azon nyomban vérszemet kapott. Dalmáciára és köztük Zadarra rögvest rátette kezét. Mivel Észak és Közép-Dalmácia egy idő után újólag magyar fennhatóság alá került, Zadar irigykedve nézte a lazább magyar uralmat, szidta a katonás, rövid pórázt engedő Velencét. Vezetői terveket agyaltak ki, hogyan szabadulhatnának a rabigából.








III. Béla 1175 kora tavaszán üzenetet küldött Zadar hozzá hű előljáróinak: - készülődjenek!
A zadari főnemesek egy titkos gyűlést terveztek, melyben meg óhajtották vitatni újbóli függetlenségüket és annak esetleges lehetőségét. A közeli falu, Kozino melletti erdő közepén megbúvó Szent Virgil templomot választották ennek helyéül. Sajnos a gyűlés híre rossz fülekbe is eljutott, a Velencét támogató Jaromír készen állt a felkelés leverésére.





Április közepén, mikor még a halászoknak sem kellett reggeltől estig a tengeren eregetni és behúzni a hálókat, egy vasárnap esti gyülekező lett a végleges időpont. Amint Jaromír kezébe vette a gyűlésről hírt adó tekercset, egy percet sem tétovázott. Három legbátrabb vitézét, Novakot, Mateit és Miklovant kérte fel, hogy a rebellis zadari urak szervezkedését vérbe fojtsa.







Április 15-én Zadarban megkondult a Szentháromság templom vecsernyére hívó harangja. Ekkorra Zadar nemes urai már közel voltak Kozinohoz.
A lovak egyenletes tempóban ügettek, orrukban érezték a sós víz illatát. Patáik keményen koppantak, amikor kő állt ki a puha homokos nyomvályús útból. Haloványan messziről látták a Szent Virgil templom tornyába kitett világot, ami jelezni volt hivatott: nincs baj, jöhettek.















Szent Virgil temploma a tengerparttól nem messze,  sötét erdő közepén, egy domb tetején állott. Híres volt az őt körülvevő dupla falrendszerről, valamint az áthatolhatatlan sűrű fás, és szúrós aljnövényzet adta biztonságáról. Egy keskeny rejtekösvény vezetett a bejárathoz, de azt kevesen ismerték és titokban tartották. Zadar nemes urai közül ketten tudtak eme folyosóról, egyik volt Borelli. Ő vezette a kis csapatot.







A Templom és az őt körülvevő falrendszer mindössze egy vereten területet foglalt el. A külső várfal nyugati oldalán kisebb kifordítható sötétebb bazaltkő mögött apró kapu kulcsa feküdt. A kulcs zörgés nélkül fordult a zárban, a kapu megnyílt.

Az urak mind átjutottak, a belső várfalnál már a templomszolga várta őket. A jelszót ismerték, a rács felemelkedett és benn voltak a templomkertben.

A templom két részből állt. A szögletes harangtorony kimagasodott az erdő fölé, ahova most épp a templomszolga mászott fel, újból elfoglalni az őrhelyét. Tőle délre kis boltíves terem, a Kulina. Itt már előkészítve a hatalmas kerek asztalon az ónkupák, az asztal mellett kőrben székek. Sorjában, ki ki a maga megillette helyre letelepedett, majd Borelli felállva, kihajtogatta III. Béla levelét. Megkezdődött a gyűlés.









Jaromír három vitéze, Novak, Matei és Miklovan sem tétlenkedtek, legkiválóbb harcosaikat maguk köré gyűjtve, ez éj leple alatt indultak útnak, Zadar tengeri kapuján kiosonva. Óvatosan haladtak, vigyázva, nehogy nyulat fácán felverjenek, így árulva el jöttüket. Novak és Miklovan családos lévén, asszonyaikat szamár hátára ültetve, azokat a csapat végére állítva meneteltek.

Nem ismerték a rejtek csapást, meg kellett küzdeniük az összes szederindával, melyek erősen marasztalták őket. A félhold magasan állt, segítve a továbbjutást, bár a torony őre is ezt a világosságot élvezte, őrködése alatt.










Novak és Matei délről kapaszkodtak fel a külső falakig, Miklovan keletről keresett átjutási lehetőséget. Kezeikkel, lábaikkal tapogatták azokat a pontokat, amelyek voltak annyira erősek, hogy megtartsák őket. Felértek a fal tetejére, amikor is szembesültek az újabb gonddal. Egy magasabb,  fal várta őket, kövei közötti résekben millió apró megtelepedett kaktusszal.






Novak a sötétben ügyes kézzel kereste a kapaszkodókat, türelmesen bevárta a mögötte kúszó katonáit. Matei igyekezett a hosszú kötelet úgy átvetni a várfalon, hogy annak kampós vége biztonságosan megakadjon. A harmadik próbálkozás után feladta, Novakot halk szóval igyekezett rávenni a visszafordulásra.
Szerencsére ekkor meghallották Miklovan füttyjelét, mely azt jelezte, átjutott mindkét várfalon. Ez nagy segítség volt, az átvetett kötél kampóját belülről rögzítette, így mindannyian biztonsággal átmásztak és benn voltak a Szent Virgil templom hatalmas tölgyfakapujánál.







Innen nem volt sem megállás, sem kegyelem. Mire a toronyőr észbe kapott, már a kapuőrt leszúrták, pillanatok alatt elfoglalták a harangtornyot, és bedöntötték a Kulina ajtaját.

Zadar nemes uraiban meghűlt a vér, mikor meglátták a három marcona vitézt és azok katonáit berontani a terembe. A felkelés vérbe fulladt. Akik nem adták meg magukat, azokkal helyben végeztek, a többiek kezét megkötözvén, majd egymáshoz fűzvén kivezették őket és elindultak Zadar felé.

III. Béla csak hat év múlva, 1181-ben tudta visszahódítani a Velenceiektől Zadart.











Mi öten nagyjából hasonló szenvedések közepette hódítottuk meg Kozinó mellett a több várfal töredékkel erősített Szent Virgil templomerőd romjait. Mindezt tettük harminchat fokos déli hőségben. Rajtam kívül mindenkinek sikerült.














A fenti történet a képzelet szüleménye!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése