Skócia 1 nap
A Ryanair nem küldte el automatikusan a beszállókártyát, előbb ellenőrzi az ETA-t.
És várjak az indulás előtt 48 óráig, majd akkor kapom meg. Ha meg akkor sem, kint a reptéren indulás előtt a pultnál kérjem.
A repülő pontosan landol délután Edinburghban, a 100-as busz már bent áll, elsőként pattanunk fel, irány a busz emelete, első sorban miénk a teljes panoráma.
A busz elindul és hirtelen mind bepánikolunk, szemben megyünk a forgalommal. Ja, mégsem.
Pár perc és agyunk rááll a balos közlekedésre.
Szállasunk igazi klasszikus viktoriánus belvárosi épület. Belül giccses, túlgondolt, művirágos, skótkockás, felföldi tehénmintás.
Ledobáljuk a cuccainkat, közelben van Dean village, oda még világosban eljutunk.
Még két dolgunk van mára. Egyik, hogy bevásároljunk a következő napokra, amit egy boltban meg is ejtünk. Másik, hogy Ágit felköszöntsük, ha már ma van a szülinapja.
Ez is sikerül, eltesszük magunkat holnapra.
Reggel hét óra, kuksolunk a paplan alatt, ami fantasztikusan jól melegít. Nézzük a zárt ablakot. Kívül fúj a szél, bent az ablak előtt konkrétan libeg a fehér nylon függöny. 15 fok van, fűtés még nincs a házban. Az előbb kint voltam a fürdőszobában, most visszamelegítem magam. A fürdőszobai külön hideg-meleg csap még titok előttem, de fejlődöm.
Visszafelé elindulunk a Royal Mile-on. Hegyről lefelé haladunk, meglesz ennek még a böjtje visszafelé. Az úton végig artisták, skótdudások, bábosok és az öreg Isten tudja milyen csodabogarak szórakoztatják a nagyérdeműt, ami ekkorra már hatalmasra duzzad, alig tudunk lépni, hullámzunk a tömeggel.
A St. Giles katedrálishoz pont zárásra érünk, nyugodjunk meg, egykor megint kinyitják. Van kis időnk, bepréseljük magunkat egy teraszra, összevadászunk hat széket, iszunk sört és kávét.
Egyre visszaküszködjük magunkat a katedrálishoz, a bejáratnál hosszan kígyózik a sor.
Mindegy, a Bogáncskápolnát látni akarjuk, beállunk a sorba. Kijön egy fiatalember a templomból, megpróbálja túlharsogni az utca skótdudásait. Nincs jegy, helyette van adomány. Kártyalehúzójuk is van. Hű de fel vagytok készülve, nincs kifogás.
A sor gyorsan halad, az adománygyűjtő láda átlátszó plexiből van, lehetetlen sumákolni.
Minket leginkább az érdekel, hogy Lord Darnley, Mária féltékeny férje, hol ölette meg brutálisan Mária magántitkárát, Rizzio-t. Még az odaszáradt vére is megtekinthető.
Innen átsétálunk a Princess streetre, Sir Walter Scott emlékművéhez, majd ki a Viktoria streetre. A Herry Potter bolt előtt kígyózik a sor, mindenki venni akar legalább egy varázspálcát.
Már megint úgy érezzük, hogy ha sürgősen nem ülünk be egy sörre, soha nem lesz erőnk elvergődni a szállásig.
Orvosoljuk a problémát, annyit biztosan segít, hogy sokkal vidámabban vonszoljuk el magunkat a hotelhez.
A bérelt autónk is befut, átvesszük, holnap reggel indul a kéthetes nagy skót körút.
Telepakoljuk a kisbusz csomagtartóját, párom feltérképezi a busz kapcsolótábláját, kigurulunk az útra. Egyből rosszul fordul, eltévesztjük az irányt, nagy kőr, a GPS visszavisz a kezdőpontra. Na fussunk neki mégegyszer.
Kelpies szobrok közel vannak. Ezek a lovak arról híresek, hogy szívesen elrabolják a fehérnépet. Erősen kapaszkodunk a párjainkba, nem is történik semmi gubanc.
Culross bájos kis faluja a következő megállónk. Tizenhetedik századi, jól megőrzött apró házak a meredek utcákon. Mi nők hárman, Outlander fanként fedezzük fel a forgatási helyszínt. Nem vagyunk egyedül, mindenki a fogadót fotózza.
Stirling váráig szakadó esőben tesszük meg az utat, mikor kiszállunk, hirtelen eláll.
A vár belépőjéhez hónapokkal ezelőtt beregisztráltam a vár honlapjára. Két nappal ezelőtt jött egy email, hogy a várhoz vezető utat felújítják, ne számítsunk a vár melletti parkolóra, keressünk előbb parkolási lehetőséget. Hármat rögtön ajánl is.
A tizennégy napos explorer pass, amit otthon kiváltottam, ide is érvényes, sorban állás nélkül bejutunk.
A vár termei nem fognak meg annyira, nem sok minden maradt meg eredeti állapotában, de a berendezett konyha fergeteges. A bábuk nem ácsorognak, hanem az adott munkafolyamat egy pillanatát rögzítik. A fények, a hangok ezt felerősítik, szóval benne vagyunk a vasárnapi ebédkészítés forgatagában.
Másik szobában beöltözünk korhű ruhákba, mórikáljuk magunkat, a beígért szellemekből, amik a vár folyosóin mutatkoznak eggyel sem találkozunk.
A Wallace emlékműhöz már csak én megyek fel, a többiek fáradtak. A parkolóból kisbusz ingyen viszi fel a látogatókat. Beülök és máris indulunk, pár perces kanyargó út.
Bejáratnál nem a jegyemet kéri a kis hölgy, hanem a nevemet. 15 órára foglaltam időpontot még otthon, rajta vagyok a listáján, beenged.
Kétszáz valahány lépcső, aminek nagy része keskeny csiga, három kiállással. Ebben az épületben William Wallace híres Stirling hídi csatájának minden apró részlete percről percre, centiről centire rögzítve. Első kiállásnál megcsodálom Wallace kardját és életét és a csatát.
Második emelet a hősök csarnoka, tizenhat híres skót mellszobrával. Harmadikon interaktívan megalkotom a saját címerpajzsomat, ami mögé beállva, kezemben a híres karddal, el is készül a fotóm.
Legfelső emelet nyitott, a szél tépi a fejemre tekert kendőmet. Itt térképek és fotók alapján lenézve a toronyból pontosan értelmezhetem a csata helyszínét.
Mára ennyi, ahogy beülünk a kisbuszba, megint leszakad az ég, az eső elkísér az új szállásunkig Freuchie-be. Felhurcolkodtunk és most beülünk a szálló kocsmájába sörözni. Megérdemeljük.
4 nap
A tegnap esténk egy kissé másképp alakult, de papírra vetni már nem tudtam.
Otthagytuk a fiúkat a szálló kocsmájában és kisétáltunk a falu szélére, ahol találtunk egy csöpp pub-ot. Amolyan faluvegi, alacsony, gerendás mennyezetest, teli helyiekkel, akik erősen megnéztek, mikor bekukkantott három idegen nő. A tulaj, vén sunyi, vidám fickó körberajongott minket, kóstolót rendelt a söreiből, majd Ági sörszakértelmét nem megkérdőjelezve, elhitette velünk, hogy a legjobb minőség mellett döntöttünk. Rögtön megtanult pár magyar szót, amit ügyesen használt is. Nem tudjuk mikor keveredtünk haza, bitang jól éreztük magunkat.
Eladó hölgy mutogat, csak egy fotóra tellett a vázáról, elégedjünk meg ennyivel.
Tyndall Bruce szökőkútnál én is neki támaszkodom egy autónak, bár nem sikerül annyira kecsesen, mint ahogy Claire tette.
Fantasztikus minden, a fűszálak milliméterre egyforma magasak, egyforma távolságra nőnek, a 18-as lyuknál még áll a Swilcan bridge. Boldogan magyaráz, kiselőadást kapunk a szabályokról, a történetéről és mindenről is, ami golf.
Kettéválik a csapat, mi a golf múzeumban folytatjuk, majd a St Andrews katedrálisnál beérjük a többieket, visszacsatlakozunk.
St George palotájának romjai közül fantasztikus a tengerparti panoráma, explorer passal ingyenes a belépés.
Meikleour Beach Hedge kis kitérő, de nem hagyhatjuk ki a Guiness rekorder, a világ legmagasabb vörös bükk sövényét. Hossza 530 méter, magassága 36 méter.
Utolsó megállónk Glamis kastély. Hozzá csapnak minket egy angol csoporthoz, kezünkbe nyomnak egy magyar nyelvű idegenvezető paksamétát, haladjunk. Fotózni nem lehet, titokban kattintok párat. Utolsó csoport vagyunk, utánunk minden szoba ajtó bezáródik.
Lehuppanunk a buszban és rázendít a zivatar. Egészen addig tart, míg leparkolunk Aberdeenben a szállás előtt. Valahol szeret minket a jó Isten, idáig elégedettek vagyunk az esővel.
Ajánlanak egy vacsorázó helyet, átsétálunk. Ilinek listája van a megkóstolandó skót ételekről, a fish&chips ki lett pipálva.
Skócia útjelző bójákban gazdag ország. Nincs az a sarok, út, ösvény, vár, várrom, amelyik nem érdemelne meg legalább egy bóját. Kilométer hosszan képesek méterenként lepakolni, mentünk olyan teherautó után, amelyik fullra volt rakva bójával és a szaki robotként hajolt ki az autó oldalán és dobálta az útra a terelőbójákat. Szobrok fején kötelező kiegészítő darab.
Egy félsziget sziklaszirtes tetején, mögötte a szirtnek csapódó tengerhullámokkal, lepusztult állapotában is büszkén félelmetesen magasodik az égnek. Most éreztük meg, már a megálmodott Skóciában járunk. Fantasztikus facebook képeket csattogtatunk.
Majdnem két órás út következik az Old Pack horse bridge, (Carrbridge hídig). Alatta a patak vize sötét vörös, ahogy a nap rásüt, fénylő bronzra vált.
Innen pár perc Clava Clairns, egy ősi bronzkori kőgyürűs temető. Körülötte az álló kövek, mindenki két kézzel tapogatja, de senki nem jut át az időn.
Cullodenben még nyitva a látogatóközpont, filmen megnézzük a csatát, ahol a skótok egy óra alatt elvesztették az összes reményüket a szabadságra. Végig sétáljuk a csatamezőt, James Fraser klánjának emlékköve külön kőrbe kerítve.
Gondolom a tömegjárás miatt kellett az óvintézkedés, én is simán átlépem a láncot, hogy a fotó tökéletes legyen. A kő előtt apró virágcsokor.
Ősz van, Skóciában vagyunk a Felföldön. És a szállásunkon a reggelihez kiraknak egy tál friss, illatos, édes epret.
Kúszunk fel északnak, Dunrobin kastélya, a legrégebbi, 1300-as évek óta folyamatosan a Sutherlandok által lakott ház. Nagy vadászok voltak az ősök, rengeteg vadállat a falakon.
Nagyon tetszik a kompletten berendezett gyerek játék- és hálószoba. Ennek a háznak is van saját szelleme, valószínüleg lejárt a munkaideje, nem találkozunk vele.
Kis parkolóban hagyjuk az autót, kisétálunk a partra Sinclair Girnigoe (Wick) várához.
Az Északi tengeren, egy meredek sziklafalon áll, párhuzamosan a parttal, komoran, leharcoltan is gyönyörűen. A part lenyűgöző, a mélyben a hullámok harcolnak, hozzánk pár csepp párát fúj fel a szél. A vár egyik fele látogatható, felújítás folyik.
És hogy a baj ne járjon egyedül, érkezik egy email a WCR-től, hogy az előre lefoglalt Jacobita gőzöst nem gőzmozdony fogja húzni, hanem dízelmozdony.
Még két óra utazás az új szállás, a Loch Ness partjára érkezünk.
Minden reggel esőre ébredünk, de induláskor már süt a nap. Mai napunk laza lesz, ķét helyszín van a programban.
Urquhart vára fél tízkor nyit, elől állunk a bejáratnál a sorban. Explorer pass ide is jó. Először egy rövidfilmre ülünk be, ami a vár történelmét meséli el. Ügyesen van megkomponálva, a film záróképe után felemelkedik a vetítővászon, szétnyílik a sötétítő függöny és az üvegfal mögött ott a vár panorámája. Hatásos, látványos, ügyes. Kőrbe sétáljuk, erősen figyelve a tavat, valahol ott bújik meg Nessi.
Skye, amire nagyon készülünk. Sligachan folyó hídjánál állunk meg először. Szakad az eső, cincálja a szél az esőkabátunkat, mellettünk az amatőröknek tekeri ki a kezükből az esernyőt. Felkapaszkodunk a hídra, alattunk dübörög a rozsdás színű folyó. Pár képet lövünk, szó sem lehet róla, hogy az arcunkat belemártsuk, főleg hét hosszú másodpercig, hogy örökre szépek maradjunk.
Az esőfüggönyön és a ködön alig látunk át, tudjuk, hogy gyönyörű a táj valahol, de csak meresztjük a szemünket. Elérünk Kilt Rockig. Na ez legalább közel van a kilátóhoz, látható. Nem semmi, ahogy a Mealt vízesés kilencven méter magasról szakad bele az óceánba. A hangját elnyomja a szél süvöltése.
Haladunk tovább, csendesedik a vihar, néha villant a nap is pár sugarat, mi is megélénkülünk.
Fairy Glen - Tündér szurdok, pont úgy néz ki mint egy hegyvidéki vonat makettasztala, vonat nélkül. Dimbes dombos, göcsörtös törzsű berkenyék, közöttük össze-vissza tekergő erdei ösvények. Az út ide is egynyomtávos, kiállókkal tarkított.
Skye kiszínesedik, a hegyoldalak csillognak a rengeteg vízeséstől, a felettünk vágtató felhőfoltok takarják, vagy engedik látatni a napot, amitől folyamatosan változik a táj színe. Itt kizárólag feketefejű birkával találkozunk félénkek, nem hagyják magukat fotózni.
Óriás sziklák között küzdi át magát a víz, mélyedéseket vájva, csapdába esve, örvényeket képez. Lezúdul a következő medencéig és kezdődik minden elölről. Megint cseppent pár csöppet az eső, apró szivárvány húz ívet az egyik medence fölött.
Sokan olyan kalappal sétálnak, amelynek a karimájáról szúnyogháló omlik le kőrben a vállukig.
Innen az új szállás felé vesszük az irányt, menjünk komppal, kisebb kerülő. Természetesen lekéssük az utolsó járatot, mert miért is néznénk meg előre a menetrendet. Még két óra az út Fort Williamig.
10:45-kor a Glenfinnan viadukt nyugati kilátópontjánál már gyűlik a tömeg. Üres parkoló nem létezik a környéken, párom kipakol minket, majd visszajön értünk, ő valahol keres addig leállási lehetőséget. Vonulunk a tömeggel, kúszunk mászunk a sárban, kapaszkodunk fel a hegyoldalban. Mindenki úgy helyezkedik, hogy a kilátása tökéletes legyen, alig van szabad hely.
És hirtelen felbukkan a Jakobita gőzös. Húzza maga után a bordó kocsijait. Félgőzzel rágurul a viaduktra, lassít, megáll, erőt gyűjt. Felfújja magát, sípol egy istentelen hangosat, kifújja a gőzt, meglódul. Füstje óriásira duzzad, büszkén, pöfögve fut rá a hídra, elegánsan gurul át, kéményéből az égig szalad a fehér füst.
Elfut előttünk, a vonatból mindenki integet, több száz ember egyszerre fordul utána, csattognak a fotómasinák. Végén tapsvihar tör ki, mehetünk.
Az út túloldalán a Glenfinnan emlékmű, meglátogatjuk, még lenézünk a partra is.
Glencoe látogatóközpontban filmmel kezdünk. Végignézzük, hogyan hánytak kardélre 1692-ben III. Vilmos katonái harmincnyolc embert a Macdonald klánból.
Kisétálunk, a szabadban egy 17 századi tőzegház rekonstrukciójához. Bebújunk, szerényen berendezett a belseje.
Visszakanyarodunk, kis kitérő és a Caledonian csatornánál Neptunusz lépcsőjéhez leparkolunk. A zsiliplépcső nyolc zsilipből áll. Kétszáz éve dolgozik, hogy a hajókat huszonöt méteres magasságba emelje, vagy süllyessze kilencven perc alatt. A fiúk elemükben vannak, számolnak, okoskodnak. Ez a csatorna folyik a szállásunk előtt, vicces amikor az ablakunkból azt látjuk, hogy a bokrok mögött nem autó, hanem egy vitorlás halad el.
Ma este újabb fajta whiskyt kóstolunk meg, ez jobban oldja a nyelvünket.
Fort Williamben a Ben Nevis whisky lepárlóba tíz órára foglaltunk időpontot. A túra angol nyelvű, mindannyian kapunk magyar nyelvű szöveget, haladunk a csoporttal. Most tudom meg, hogy a whisky íze nem állandó. Attól függ, hogy honnan szereznek be használt hordókat.
Utolsó megálló a bár, két kóstoló van az árban, az egyik kötött, a második szabadon választott. A sofőrök kis zárható üvegcsét kapnak, majd otthon igyanak. A poharat, amiből ittunk, megkapjuk ajándékba, oldalára van vésve a lepárló címere.
Második napja utazgatunk Glencoe-n, tegnap napos időben láttuk, ma esősbent. Álomszép, idáig ez a táj fogott meg leginkább. Hatalmas zöld dombok, hegyek, vad és félelmetes. Bővízű vízesések futnak le a folyókba, tavakba, lenyűgöző az egész út. Már nem fontos, hogy nincs elől gőzmozdony, ráfeledkezünk a látványra.
Mallaigban a végállomáson beülünk kávézni, feltúrjuk az ajándékboltokat lundás hűtőmágnesért, sikerrel járunk.
Visszafelé helyet cserélünk, most a másik oldalt csodálom. Este hétre befut a vonat Fort Williambe, pár perc és a szálláson vagyunk
11. nap
Fairy bridge (Tündérek hídja) pár percre van a szállástól. Az útról az apró ösvényt alig lehet észrevenni, egy kis túristacsoport épp szánkázik le a sárban, segítenek megtalálni az utat.
Felkapaszkodunk, csúszkálunk. A patakon egy fatuskó van átdobva, nesze neked, oldd meg, hogy úgy juss át, hogy ne vigyen el a víz. Negyed órás kínlódás után, ott vagyunk az erdő mélyében a Tündérek hídjánál. Annyira pici, hogy talán én is átívelhetném, ha mellé feküdnék. Két vízesést köt össze.
Igyekszünk nem tiszteletlenül rálépni, így a tündérek sem kuszálják össze a visszafelé vezető utunkat, épségben kijutunk az erdőből.
Stalker kastélyát, ami egy apró szigeten áll, csak a túlpartról szemléljük, nincs aki átvigyen csónakon.
Dunstaffnage kastélyába jó az Explorer pass-unk. Kicsi kastély, fél óra alatt bebarangoljuk.
Megérkezünk Obanba, itt szállunk meg éjszakára. Felsétálunk a Mc Caigs toronyhoz. Süt a nap, a teljes várost és a kikötőt beragyogja a délutáni nap.
Csorgunk délnek, csak egy fotó kedvéért állunk meg Kintraw állókövénél. Birkák miatt körbekerítve, alacsony a kerítés, könnyen mászható.
Kilmartin múzeuma tizenkét ezer évet ölel át. Itt Glenben van a legtöbb őskori lelőhely. Mint a gyerekek, mi is pecsételjük az állomásokat, ogham nyelven lebetűzzük a nevünket.
Elkap az eső, a kávézóját is kipróbáljuk.
Inveraray kastélya legnagyobb bánatunkra ma zárva van. A község központja viszont tünemény, minden ház fehérre meszelve, minden ház aljában ajándék bolttal.
Estére Glasgowba érünk. Hárman megfáztunk, göthösek vagyunk, harcolunk a túlélésért.
Visszajutottunk a civilizációba, felgyorsul az élet, Glasgowra egy napunk van.
Parkolóházban hagyjuk a buszt, átsétálunk a St Mungo katedrálishoz, Explorer pass ide is jó. Következő állomás a György tér. Valaki felrakta a facebookra, hogy mi van a téren, hát nem hazudott. Darabokra szedve, betontörők dolgoznak, elbarikádozva, az egyik oldalon betudunk nézni.
Egyedül a szobrok vannak a helyükön, fejükön az elmaradhatatlan útterelő kúppal.
Metróval megyünk négy megállót, hát ez a metró valami tünemény! Mint egy nagyobbacska játékvonat. Ferinek le kell hajtania a fejét, hogy betudjon szállni, kirázza belőlünk a lelket is.
Huntering egyetem és múzeum megint fontos Outlander forgatási helyszín. A chatGPT még azt is felajánlja, hogy megmutatja Briana melyik oszlopnál állt a forgatáskor. Nem élünk a lehetőséggel. Múzeuma szerteágazó, nagyon jó.
Riverside múzeum pár perc, közben négyszer ázunk el. Ma mindkét múzeum ingyenes, jól esik a lelkünknek.
Ebben a múzeumban a három fiút elveszítjük. Olyan közlekedési eszközök között járunk, amiket csak filmekből ismerek. Az épület egyik oldala kialakítva 19. századi utcának, kerülgetjük a járműveket, bekukkantunk a boltokba, óriási ötlet.
Buchanan sétáló utcát nem hagyjuk ki, feltúrjuk az ajándékboltokat. Párom ma ünnepli a szülinapját, egy skót sildes sapkát választ meglepetésnek. Este pezsgőt bontunk.
Ma reggel eszünk utoljára hagyományos angol reggelit. Tükörtojásnak álcázott sülttojás, sültszalonna, sültkolbász, sült paradicsom, paradicsomos sültbab, véreshurka (haggis), gomba, tócsni, pirítós.
Két hete esszük, mindannyiunknak lett kedvence a repertoárból, nekem a haggis, ez van legközelebb a magyar konyhához.
Reggel a Falkirk keréknél kezdünk. Tízkor emelkedik először, csak turisták ülnek be a hajóba. Mi csak messzebbről szemléljük, mennyire könnyedén emeli fel az 1800 tonnás kerék a hajót. Öt perc és már a harmincöt méterrel magasabb Union csatornába úszik ki a kirándulóhajó.
Párom fotóz, kapuban, kapu előtt, lépcsőn, lépcső előtt, bejáratnál és mindenhol is. Bent a házban beöltözünk, mindent megtudunk a forgatásról.
Ház mögött egy barátságos felföldi kócos marha dugja az orrát a kezünkhöz, vakarásszuk a fejét.
Kötelező hűtőmágnes begyűjtve, irány a következő Outlander forgatási helyszín, a Blackness kastély.
Explorer pass-szal megyünk be. Jól megőrzött épület. Megörökítem Jamie korbácsolásának helyszínét, és az ablakot, semmi nem maradhat ki.
Egyik facebookos csoportban, az út szervezése közben sokat cseteltem egy Kati nevű lánnyal, türelemmel válaszolgatta a kérdéseimet. Ő ajánlotta, hogy ha olcsón akarunk finomat enni, keressük a “Toby” hálózatot.
Pont a szállásunk alatt van, tizenkét fontért fullra pakolják a tányérjainkat és finom minden.
Utolsó éjszakánk jön.
Este indul a gépünk, miénk a nap nagy része.
Fél tízre van foglalva időpontunk a Britannia Royal Yachtra, bevásárlóközpont második emeletén alakították ki a bejáratot a hajóra.
Másfél órás séta. Még van időnk, mit csináljunk? Szavazás dönt, a befutó a Rosslyng kápolna. Edinburgh peremén, parkolóban buszok tömege, csak beengednek előzetes foglalás nélkül. Bejutunk, hát ez a kápolna fantasztikus. Mindenütt kőcsipke, a magyar nyelvű prospektusban a térkép minden apró faragásról regél egy rövidet. Fotózni tilos bent, Ági és párom takarnak, de így is necces, akkora a tömeg hogy bénák lesznek a képek. Többet láttam a Da Vinci-kód filmben a kápolnából mellmagasság alatt, mint most itt. Kijövünk, hogy kőrbe sétáljuk, amikor felvisít a sziréna, tűzriadó. Kiterelnek, a bejáratnál várakozunk tíz percet. Aztán mintha mi sem történt volna, újból bemehetünk. Elsőként rongyolok be, gyorsan lövök az üres kápolnában fantasztikus fotókat.
Kint megkeressük a faragások között a tevét, idő van indulni kell.
Buszt átadjuk, Gergő kivisz minket a reptérre.
És most itt ülök a repülőn, az ablakból nézem a lemenő napot. Távolban a felhők teteje lángol, nem mindennapi látvány, a másik ablakban már megjelent és vilagít a félhold.
Film az útról: Skót utunk
Játszottunk: Falusi randevú
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése