Boa bogarai - 1. Az indulás

Boa, méhész. Ha beköszönünk hozzá a kertbe, a megszokott látvány, hogy fehér ruhájában, fehér fátyolos szalmakalapjában mint egy  menyasszony kering a kaptárai között.
Van egy rakás kaptára, amelyeket az országban össze-vissza fuvaroz, az aktuális virágzásnak megfelelően.

Vasadon idén látható volt, hogy az akác a virágból rekordtermést hoz.
István megadta a szomszéd erdő tulajdonosának a telefonszámát, gyors egyeztetés, egy hét múlva már szögre is akasztottuk a  táblát az erdőszélen, itt Boa méhei fognak legelni.

Elképedve csodáltam Boa tudását. Megnyalta és felemelte mutatóujját, belőtte a déli napot, kijelölte a megfelelő helyet, ahova a kaptárak kerülnek.

Másnapra kihúzta az egyik fa alá a lakókocsiját. István hozta a motoros fűvágóját, legyalulta a területet, a lekaszált fű ment a lovaknak.

A telepítést este kell intézni, amikor már az összes méhecske hazatért. Türelmesen vártunk a kertben. Amíg ücsörögtünk, Boa mesélt a méhek életéről.

Egy csöppet összetettebb a dolog, mint ahogy én gondoltam, mindenkinek más feladata van a kaptárban. A méhek kb hat hétig élnek, ez alatt a rövid idő alatt járják végig a szamárlétrát. A bohém ifjúság dolga a takarítás.
Ha már benőtt a fejük lágya, áttérnek a ház körüli szakmunkákra. Gyártják a viaszt, vagy őrző-védő szolgálatot teljesítenek a bejáratnál. Csekkolás nélkül senki nem jut át a kapun. Életük vége felé indulhatnak virágport gyűjteni, akár több kilométerre is. A méhek soha nem otthon hunyják le örökre a szemüket, valamikor valahol annyira elfáradnak, legyengülnek, hogy már sosem érnek vissza.

Boa nem ám annyira bátor, mint ahogy mutatja magát. Füstölővel szédíti a méheket, mielőtt matatna a kaptárban. Sötétedéskor sorra bezárta a kaptárajtót, aki búj, aki nem, indulunk.

Pár későn érkező melós a zárt ajtók körül kerengett, majd megpróbált besurranni a még nyitott kaptárak valamelyikébe. Egy teherautó és egy utánfutó lett tele a kaptárakkal.

Indultunk.

Még sosem jártam Vasadon sötétedés után. Városi fények hiányában csodaszép a csillagos égbolt. Az út kátyúira párom nem mindenütt emlékezett pontosan, a méhek felbőszülve értetlenkedtek a rakodótérben.









Átkínlódtuk magunkat a birkalegelőn, bejutottunk az erdőbe, indult a lerakodás. A kocsik úgy fordultak, hogy a fényszórók bevilágítsák a terepet, fél óra és rendezett sorban álltak a kaptárak. Boa felnyitotta a tetejüket, hogy a hűvös levegő lenyugtassa az állatokat. Méhek hangos zizegéssel reklamáltak, majd ahogy hidegebb lett, sorra lecsendesedtek.

Megígérte, másnap kilátogat. Persze ebből semmi nem lett, egy hétig rá sem nézett a bogaraira.

Folytatás itt.